,,A baloldal felelőtlen követelései” gyengítik a forintot és veszélyeztetik a magyar gazdaságot – közölte kedden a nagyobbik kormánypárt, előadva a cinikus diktatúrák klasszikus valóságértelmezését.
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában rámutatott: Magyarországra a kőolaj és a földgáz nagyrészt Oroszországból érkezik, ráadásul a magyar családok 90 százaléka földgázzal fűt. Ezért – folytatta – aki a szankciókat ki akarja terjeszteni az energiaszektorra és a gáz elzárásával fenyegetőzik, kárt okoz a magyar gazdaságnak és gyengíti a forintot (ráadásul árt a kormánnyal jó viszonyt ápoló Putyinnak – a szerk.).
„A baloldal felelőtlen javaslatai, követelései napok óta gyengítik a forintot és veszélyeztetik a magyar gazdaságot és a magyar vállalkozásokat”
– jelentette ki, így most már azt is tudjuk, hogy a magyar kormány legitimitása Hollik szerint olyan gyenge lábakon áll, hogy a nemzetközi gazdasági és politikai rendszerek közvetlenül a magyarországi ellenzéki nyilatkozatokat figyelik Orbán Viktor helyett.
Emlékezetes: a fideszes gazdaságpolitika eredményeképp hétfőn már 400 forintba is került egyetlen euró, ez pedig a lakosság terheit tovább növeli, hiszen az import termékek döntő többsége ennek megfelelően drágul tovább.
(alfahir.hu)
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |