Extragáz: a vásárhelyi Fidesz-média követte, fotózta az új városi buszjárat járműveit, sofőrjeit

A hódmezővásárhelyi fideszes ,,sajtó” folyamatosan követte a város új, ingyenesen használható buszjáratait és fotózgatták a sofőröket.

Átszervezték a tömegközlekedést Hódmezővásárhelyen, a Volán helyett egy helyi vállalkozó cége viszi majd az utasokat. Az új menetrendet az önkormányzat követelményei és a lakossági igények alapján, a pályázatban kiírt tervek szerint állították össze. Minden megállóba, minden órahosszában ugyanakkor, ugyanazokban a percekben érkezik meg a busz, így nem kell minden órahosszára más perceket megjegyezni az utasoknak.

Emlékeznek még a Göbl-tervre? A vásárhelyi Fidesz továbbra is mindent megtesz, hogy úgy tűnjön, nélkülük nem működik a város. A kormánypárt helyi ,,médiumai” ennek megfelelően hétfőn egész nap követték az új buszokat; a nem közszereplő sofőröket filmezték; lefotózták az egyik buszvezetőt pihenőidejében leeresztett masszkal; ujjongtak, amikor a nap végén összekoccant az egyik busz egy autóssal.

A személyszállítást végző Joványbusz kedd reggel megköszönte a sok pozitív véleményt az utasoktól. Mint írják: ,,a tegnapi idegileg kiélezett napon, erőt adtak sofőreinknek, különösen, aki csokoládéval ajándékozta meg sofőreinket. A sok támadás után, különösen jól esett utasaink pozitív dicséretei.”

Az új járatokat az első két héten ingyen lehet használni. Ezt követően a vásárhelyieknek, a Városkártya kiváltásával továbbra is ingyenes lesz az utazás.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink