Ez történt eddig 2020-ban a Csongrád-Csanád megyei ingatlanpiacon

A megyei ingatlanpiacon a márciusi-májusi hónapokban minimálisan ugyan, de érzékelhető volt a járványhelyzet hatása. Ekkorra ténylegesen visszaestek a tranzakciószámok, hiszen aki tehette, az inkább kivárt. Ezt követően újra egyre élénkebb lett a piac. A második hullám lehetséges hatásai egyelőre még bizonytalanok, de az kijelenthető, hogy az idei év első nyolc hónapjában leginkább az árak stagnálása, illetve mérsékelt változása volt jellemző a megyében – derül ki abból az elemzésből, amit a Makói Csípősnek készített az Ingatlannet.hu.

Azjárványhelyzet által okozott hatásokat korábban már bemutattuk a 2020-as év első hónapjai tekintetében, most pedig az Ingatlannet.hu statisztikai adatainak segítségével megnézzük, hogyan változott az ingatlanpiac Makón és környékén.

Így alakult a makói ingatlanpiac 2020 januárja és 2020 augusztusa között

Az elmúlt időszakban a makói családi házak átlagára folyamatosan a 120 és 140 ezer forintos négyzetméterár között mozgott. A márciusi hónap árcsökkenése után a havi pár ezer forintos négyzetméterár növekedés volt jellemző, így elérve augusztusban a 140 ezer Ft/m2-es árfekvést.

A lakások ára valamivel változatosabban alakul az elmúlt nyolc hónapban, hiszen az első három hónapban még a panellakásokat kínálták drágábban eladásra városunkban, ezután sokáig közel azonos áron vásárolhattunk panel- illetve téglaépítésű ingatlant. A májusi hónapot követően viszont fordult a kocka és téglalakások igencsak megelőzték a panellakások árfekvését.

Ha a nyolc hónapot összességében vizsgáljuk, akkor a téglalakások ára közel 20 ezer forinttal lett drágább négyzetméterenként. Ez a változás nem tűnik számottevőnek, viszont ha egy 60 m2 alapterületű lakást nézünk, majdnem egymillió forintos drágulásról beszélhetünk. A múlt hónapban egyébként a téglalakások négyzetméterenkénti átlagára már elérte a 265 ezer forintot.

A panellakások ára viszont csökkent a nyolc hónapot vizsgálva, hiszen az évet még 250 ezer forintos négyzetméterenkénti átlagárral kezdték, majd az augusztusi hónapban ez az összeg már csupán 239 ezer Ft/m2-re volt tehető. Legolcsóbban eddig a júniusi hónapban vásárolhattunk makói panellakást, akkor ugyanis a 227 ezer Ft/m2-es átlagár volt jellemző.

A környékbeli városok átlagárai stagnáltak

Az elmúlt nyolc hónapban a legtöbb környező városban a lakások átlagára csupán minimális mértékben változott. A szentesi téglalakások kivételével szinte alig mozogtak az átlagárak az eddigi évben. Ott ugyanis 180 és 270 ezer forint közötti ingadozást mutattak az átlagos négyzetméter árak.

Szeged ingatlan kínálatában minimális árcsökkenés volt tapasztalható az elmúlt hónapokban, a téglalakások átlagára például januárról augusztusra 499 ezerről 471 ezer Ft/m2-re mérséklődött. A panellakások viszont még augusztusban is ugyanannyiba – 355 ezer Ft/m2 – kerültek, mint az év elején.

Hódmezővásárhelyen a téglalakások ára nem kifejezetten változott, hiszen folyamatosan 280 ezer forint körül mozogtak az átlagos négyzetméterárak. A panelépítésű ingatlanok árfekvése szintén minimálisan változott, így elérve a 237 ezer Ft/m2-es átlagárat a múlt hónap folyamán.

A járvány minden bizonnyal befolyásolta az ingatlantípusok népszerűségét

Már a járvány első hulláma után tapasztalható volt, hogy a home office és a bezártság miatt, egyre nagyobb jelentőséget kaptak azok az ingatlanok, melyekhez kinti terület, például kert, erkély vagy terasz tartozik. A bezártság után az ingatlant vásárlók nagyobb térre vágynak, ennek is köszönhető, hogy a lakásokkal szembena családi házak váltak népszerűbbé.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Csongrád-Csanádban több mint 4600 diák érettségizik

Országosan május 3-án, reggel 8 órától vette kezdetét az érettségi vizsgaidőszak. Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tantárgy nyitotta az írásbelik sorát, Csongrád-Csanád vármegyében 1 fő szerb nyelvből fog vizsgázott ezen a napon.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink