? Ezek voltak a hét legütősebb ellenzéki megnyilvánulásai

Nem csoda, hogy Orbán Viktor egyre rosszabb passzban van.

Jakab Péter parlamenti felszólalásában szedte ízekre – már nem először és gyaníthatóan nem is utoljára – a kormánypártot és annak politikusait.

„Legkésőbb 2024-ig embert küldünk a világűrbe”. Egyébként annak is örülnénk, ha a Nyugati Pályaudvarig oda- és vissza küldhetnénk embereket menetrendszerint.

– írta Facebookon a szintén jobbikos Lukács László György, utalva arra, hogy sokkal célravezetőbb lenne, ha erős és büszke kormányunk olyan dolgokra költené az adófizetők pénzét, amikre egyébként egy normális országban már nem kéne, például a vasútközlekedésre.

Minden erőmmel azon leszek, hogy a Köztársaságot visszaállítsam, és új demokratikus alkotmányt adjunk a hazának

– egészítette ki eskütételét az Országgyűlésben a DK új parlamenti képviselője Sebián-Petrovszki László. A párt szóvivője pedig hozzátette, hogy „Mi, európai magyarok nem az orbáni alaptörvényt tekintjük mércének, hanem a hazát, a köztársaságot és a demokratikus alapértékeket, amelyek egy zsarnoki rendszerrel ellentétben örök értéket képviselnek”.

Érthető, hogy Orbán Viktor egyre inkább meg van reccsenve, a keddi bejegyzése is elég érdekesre sikerült:

(Forrás és gyűjtés: zsurpubi.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink