Három kiszombori önkormányzati képviselő (Endrész Erzsébet, Balázs Tibor, Csanádi Ferenc) úgy döntött, hogy videóban számol be az elmúlt egy évben végzett munkájukról. A videó első részét már korábban közzétették, most pedig megjelent a második fele is.
A második videóban arról beszéltek, melyek azok az ügyek, amelyekkel nem értettek egyet az elmúlt 1 évben. Ezek közé tartozik a bizottságok megszüntetése, illetve az egyetlen kötelező bizottságnak az hatáskörének a minimálisra szűkítése, továbbá a Vályogos-tó védettségének megszüntetése.
Nem értettek egyet a polgármesteri fizetés drasztikus megemelésével, függetlenül a polgármester személyétől (ez egy országos dolog volt), mert miközben alulfinanszírozott az egész önkormányzati rendszer, addig az állam a polgármestereket jól megfizeti.
Sajnálatosnak nevezték, hogy az önkormányzat nem állt ki egységesen a Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör mellett, amikor Magyarcsanád fideszes polgármestere szórólapon rágalmazta őket. Nem értették azt sem, hogy a megyéből szinte egyedül csak Kiszombor nem pályázott szociális tűzifára, illetve, hogy az önkormányzat továbbra sem szeretné biztosítani a testületi ülések élő közvetítését.
Fontosnak nevezték azt is, el lehessen számolni azzal, hogy az önkormányzati tulajdonú gépjárművet ki, milyen feltétellel, milyen célból használja. Csanádi Ferenc úgy fogalmazott, az pedig végképp felháborító, hogy az önkormányzatot ért támadásnak minősítik azt, hogyha valaki ezt felhozza.
Nincs azzal gond, hogy bizonyos dolgokat másképp látunk, másképp gondolunk, más szemlélettel tekintünk a községünkre. Mi azt gondoljuk, hogy a lakosság felé egy nyitott, egy önálló és aktív gondolatokkal működő képviselő-testület tagjai szeretnénk lenni és ezt szeretnénk a jövőben is folytatni, nyíltan és nyilvánosan. Nyugodtan forduljatok hozzánk ugyanúgy bizalommal, mint előtte is, bátran és mi próbálunk eljárni az ügyes-bajos dolgaitokkal, hiszen ezt vállaltuk, hogy értetek dolgozunk
– zárták gondolataikat a képviselők.

