Farkas Éva: a kormány igyekszik segíteni az önkormányzatok működését

Bár a kormány járvány- és válságkezelés címén ingyenessé tette a parkolást, elvette a gépjárműadót, megfelezte az iparűzési adót, Makó fideszes polgármestere szerint éppen úgy segít az állam, hogy az utóbbi kieső adóbevételt kompenzálja a 25 ezer főnél kisebb településeken.

Farkas Éva Erzsébet múlt héten a Makói Városi TV vendége volt. A műsorban a következőket mondta:

,,Szeretném azt hangsúlyozni, hogy a járványügyi időszakban, mind az intézményeink működéséhez, mind a város üzemeltetéséhez köthetően egy sokkal magasabb arányú és mértékű állami normatíva-támogatást kaptunk.”

A 25 ezer fő alatti települések kompenzációt kapnak a megfelezett iparűzési adó miatt. Erről ezt mondta:

,,A magyar kormány nem csak bértámogatásokkal, új munkahelyek teremtésével, megtartásával, illetve gazdasági fejlesztésekkel igyekezett a vállalkozásokat segíteni, hanem azzal is, hogy az iparűzési adó mértékét a kis- és középvállalkozások tekintetében csökkentette. […] Júniusban várhatóan Makó város önkormányzata tekintetében ez egy 230 millió forintos keret. Ennek egyik felét fogjuk megkapni és október hónapban pedig a másik felét. Ez azért fontos döntés, mert a kormány így egyrészt a vállalkozásokat is támogatja […], az önkormányzatoknak pedig támogatásban fogja biztosítani. Így az önkormányzatok működését igyekszik ezzel segíteni és támogatni.”

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink