Feljelentik Lázár Jánosékat az Európai Unió csalásellenes hivatalánál

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője feljelenti az OLAF-nál, az Európai Unió csalásellenes hivatalánál Lázár János építésügyi és közlekedési minisztert az új kastélyprogram miatt.

Videójában Molnár Csaba úgy magyarázta: „Vegyünk pár tucat, állami tulajdonban lévő kastélyt, ami még nem lett kiszervezve Orbán oligarcháihoz, azokat felújítjuk magyar és európai adófizetői pénzből, majd privatizáció címén máris lehet osztogatni a Fideszhez hű kádereknek. Ráadásul ingyen. Nehogy már erre is költeni kelljen a lopott pénzből. Ennyire egyszerű az ötlet. Kész. Jelentkezőkből biztos nem lesz hiány, főleg, hogy ingyen van. Kaphatna például egyet Lőrinc, meg az Andi, kell egy a Szíjéknak, biztos Garancsi is örülne, Tiborczék meg ugye, nem is kérdés. Semjénnek is kellene egy kastély, mégsem járja, hogy pont a helikopteres fővadásznak ne legyen. Szerencsére Orbánnak már nem kell, neki ott van Hatvanpuszta.”

A DK-s politikus elmondása szerint a törvényben 48 kastély magánkézre játszását készítették elő. Lesz majd persze pályázat, de Molnár szerint Lázár egymaga dönt majd. Ezek az ingyen privatizált kastélyok pedig vélhetően majd nem lesz látogathatóak mindenki számára. Mivel szerinte a Polt Péter vezette ügyészséghez felesleges fordulni, egyből az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalánál jelentik fel Orbán Viktorékat.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Halászsast láttak a Maros mentén

A tavalyi év után idén is megjelent egy vonuló halászsas a Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén. Az öreg madár napok óta vadászik a térségben – adta hírül a nemzeti park oldala. Magyarországon csak a tavaszi és az őszi vonulás során találkozhatunk ezzel a fajjal.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Halászsast láttak a Maros mentén

A tavalyi év után idén is megjelent egy vonuló halászsas a Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén. Az öreg madár napok óta vadászik a térségben – adta hírül a nemzeti park oldala. Magyarországon csak a tavaszi és az őszi vonulás során találkozhatunk ezzel a fajjal.

Tovább olvasom »