Czirbus Gábor, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje, a napokban így nyilatkozott: „2014-től voltam alpolgármester, amiről 2021 januárjában lemondtam, mert Lázár János országgyűlési képviselő felkért, hogy a Hagymatikum gyógyfürdő új szárnyának építése kapcsán legyek a közvetlen munkatársa. Kihívás és tanulási lehetőség volt számomra az a 3 év.” Erre reagált ma Ferenczi Gábor.
A TISZA országgyűlési képviselőjelöltje felidézte, hogy sikerült ez a párosnak. Jóval több közpénzt költöttek el: a Hagymatikum átépítésére eredetileg 3,6 milliárd forintot szántak, de végül mintegy 12 milliárd forint közpénz ment el rá. Összességében 6,8 százalékkal nőtt a fizetővendégek száma a felújítás után, miközben a kapacitás megduplázódott, ahogyan a jegyárak is, amit már lassan csak a szerb és román turisták tudnak megfizetni, így természetesen a bevétel nem meglepő módon jócskán növekedett.
Ferenczi Gábor összegzése szerint a fideszes párosnak sikerült a tervezettnél közel négyszer több közpénzből dupla jegyáras fürdőt csinálni, amit a magyarok lassan nem is tudnak megfizetni,
„ehhez valóban óriási tehetség kell”.
A TISZA jelöltje szerint már csak az a kérdés, hogy idén hány százmilliót öntenek az adófizetők pénzéből a veszteséges Makói Szolgáltató Nonprofit Zrt-be (a fürdőt, a Hagymaházat, a televíziót, a sportcsarnokot és a Városgazdálkodást működtető cég – a szerk.) és hogy mikor lesz rendes úszómedence.

