? „Fizessenek meg a tolvajok!” feliratot vetített Orbán és Mészáros fotójával a Parlament falára Jakab Péter

Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc arca volt látható „Fizessenek meg a tolvajok!” felirattal a Parlamentre vetítve szerda hajnalban. A készenléti rendőrség is a helyszínen volt, Jakab Péter, a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje pedig az N1TV-nek elmondta, miért választotta a véleménynyilvánítás ezen formáját.

Mint fogalmazott, egy revans volt mindez, ugyanis hétfőn napirend előtt szerette volna elmondani a véleményét arról, hogy 

Magyarországon milyen méreteket öltött a korrupció és kik ezért a felelősök. De hát Kövér elvtárs úgy gondolta, hogy a Házon belül nem lehet kimondani az igazat. Ekkor úgy döntöttem, ha Házon belül nem lehet beszélni, akkor azon kívül fogom ezt megtenni, és itt mondok véleményt a magyar közélet aljasságáról. Arról az állapotról, ami az elmúlt 30 évben eluralkodott Magyarországon. És ami arról szól, hogy lényegében a tolvajok soha semmiért nem kellett, hogy megfizessenek

– mondta Jakab, hozzátéve, egy olyan országért küzdenek, ahol igen is az a jelszó: fizessenek meg a tolvajok!

Felidézte, három évvel ezelőtt, az első parlamenti felszólalásában azt mondta, ennyi bűnöző előtt még életében nem beszélt.

Az a bajom, hogy ezek a bűnözők még mindig itt ülnek a Parlamentben és lerabolják az országot ők és a strómanjaik. Én pedig azt szeretném, ha végre nem csak a szembesítésre kerülne sor, hanem kattanna a bilincs azoknak a kezén, akiknek az arcát most kivetítettük a Parlament épületére.

A miniszterelnök-jelölt azt is elmondta, a készenléti rendőrök részéről egy adatfelvétel történt, s a tanácstalanságot látta rajtuk, hogy hogyan is kell mindezt értelmezni. 

Kövér László majd segít nekik

– mondta végül Jakab Péter. 

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink