Fizetett hirdetésekben és szórólapokon gyalázzák Mártély vezetését az iskolabezárás kapcsán

A vásárhelyi Promenad.hu a Facebook-on fizetett hirdetésekben és tisztázatlan hátterű felforgatók immár röplapokon gyalázzák a falu demokratikusan és nagy többséggel megválasztott vezetését. A szórólapozásról és rágalmazó összeállításról a helyi Fidesz tagok többsége nem is tudott. Azzal vádoltak meg, hogy egyetlen lépést sem tettem az iskola megmentésének az ügyében, pedig a fenntartóváltásról a jogszabályok értelmében február végéig lett volna lehetőségem intézkedni – fogalmazott Dr. Putz Anita. Mártély független polgármestere bemutatta, hogyan jutottak el odáig, hogy a Varga Tamás Általános Iskola Mártélyi Tagintézményéről hosszú távon nyilatkozott az azóta lemondott tankerületi igazgató, most pedig a bezárás fenyegeti.

  • Tavaly októberben Balázs József tankerületi igazgató Mártélyon járt, meg volt elégedve az oktatás minőségével és kifejezetten hosszú távról nyilatkozott. Azóta nem járt a mártélyi iskolában.
  • Március 10-re személyes megbeszélésem volt a Varga Tamás Általános Iskola vezetőségével, ahol az igazgatónő biztosított arról, hogy a Mártélyi Tagintézményükben minden rendben van, hiányt a pedagógusok és a diákok sem szenvednek semmiben. Egyetlen egy szó sem hangzott el az iskolabezárásról. 10 nappal jártunk ekkor a határidő lejárta után.
  • Legelőször hivatalosan március 13-án értesültem, hogy a Tankerület (azóta lemondott vezetője) be kívánja zárni az iskolát, kérte véleményezzem ezirányú elképzeléseit, érveinket összeszedve természetesen nem támogattam az iskola bezárását. Azon napon reggel a Kossuth Rádióban elhangzott, hogy nem zárnak be az iskolák a járvány miatt, estére pedig kiderült, hogy mégis. A mártélyi szülők ezen a napon kaptak egy telefonhívást, hogy lehet, hogy felszámolják a helyi oktatást. 13 nappal jártunk a határidő lejárta után.
  • Kiss-Rigó László, Csongrád-Csanádi Püspök Úrtól írásos nyilatkozatot kaptunk, hogy a 2021/22-es tanévtől átvenné az iskolát, most szeptembertől természetesen nem tudja, hiszen, mint az már ismeretes, az erre vonatkozó jogszabályok február végét írják elő határidőnek. 19 nappal járunk a határidő lejárta után.
  • Írtunk egy levelet dr. Maruzsa Zoltán államtitkár Úrnak, akinek május 30-ig kellett volna meghozni döntését. 91 nappal jártunk a határidő lejárta után.
  • Június elején próbáltuk elérni az EMMI-t, a döntés megszületett, de nem mondhattak telefonban semmit, meg kellett várnunk a Tankerület értesítését. A Tankerület a határozatról és az átszervezésről önkormányzatunkat június 15-én délután, 107 nappal a február végi határidő után értesítette. A szülőket hivatalosan a mai napig sem! Jogászként és ennek a falunak a választott vezetőjeként én ezt törvényellenesnek tartom.

Dr. Putz Anita polgármester tudomása szerint egyik szülő sem kezdett el új iskolát keresni a gyermekének. ,,Az érintett családok összefogása, az Egyházmegye pártfogása és Isten áldása elég lehet, hogy szeptemberben a tanévet a Mártélyi Iskola falai között kezdhessék meg a diákok. Önkormányzatunk minden segítséget meg fog adni ehhez” – fűzte hozzá.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink