A folyamatos rongálások miatt pénzbedobós kaput szerelnek a Petőfi parkban található WC-hez – derült ki a múlt heti testületi ülésen Makón. Kovács Sándor alpolgármester (Fidesz) szörnyű tettekről számolt be.
A város legnagyobb parkjában található mosdó reggel 8 órától este 6 óráig van nyitva és ezalatt az idő alatt nincs ott személyzet. – Van, aki rollerrel, van aki motorral bemegy a WC-be és túráztatja, kiégetve a linóleumot a padlón. Leszaggatták a mozgáskorlátozottak kapaszkodóját, a vészjelzőjüket, a másik helyiségből a fűtőtestet ellopták. Az ajtónak embermagasságban levő részén ott volt a roller kerekének a nyoma – sorolta a múlt heti testületi ülésen Kovács Sándor.
Mucsi Tamás (DK) felidézte, hogy amikor az egyik választási programjában nyugat-európai országokban megszokott korszerű, beléptető-rendszeres, ellenőrzött mosdókat javasolt, akkor azt a Fidesz KDNP „budi-programnak” nevezte. Szerinte azért ne nevezzük korszerűnek azt a mosdót, ami most a Petőfi parkban van, ugyanis az egy egyszerű konténermosdó.
Farkas Éva Erzsébet polgármester (Fidesz) elárulta, hogy kettő kamera figyeli a mosdót, az egyik az elülső részét, a másik a hátulját. Továbbá a Makói Szolgáltató Zrt-vel egyeztetettek arról, hogy pénzbedobással lehessen bejutni.
Bakos Tamás vezérigazgató az ülésen megerősítette, hogy a beléptető rendszer beszerzésre került és jelenleg a
felszerelésük folyamatban van. Ez érinteni fogja nem csak a Petőfi parkot, hanem a Maros-partot, illetve a közterületi WC-t a Hagymaház mögött – ez a három helyszín fog fizetőssé válni.

