Gümőkórt azonosítottak egy szarvasmarha-állományban Csongrád-Csanád megyében

Gümőkór-fertőzöttséget igazoltak a hatósági vizsgálatok egy Csongrád-Csanád megyei szarvasmarha-állományban – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn a honlapján.

Az MTI által idézett közlemény szerint a Csongrád-Csanád megyei állattartó telepen március végén elvégzett vizsgálaton négy állat eredménye lett pozitív. Az eredmények ismeretében a hatóság további vizsgálatokat és – már a gyanú alapján – forgalmi korlátozást rendelt el.

A pozitív eredményt mutató állatok diagnosztikai vágását követően a Nébih laboratóriumi vizsgálatai megerősítették a betegség jelenlétét.

Az állomány ismételt vizsgálatát még májusban elvégzik. A járványügyi nyomozásban a gümőkór-fertőződés eredetét vizsgálják a szakemberek, amelynek kulcsa lehet a fertőzést okozó Mycobacterium törzsek genetikai azonosítása és összehasonlítása más, korábban izolált törzsekkel.

Az EU-szerte egységes vágóhídi hatósági állatorvosi felügyeleti rendszernek köszönhetően fertőzött állat húsa nem kerülhetett közfogyasztásra

– hangsúlyozzák a közleményben.

Magyarországon minden szarvasmarhánál évente kötelezően végeznek intradermális gümőkórvizsgálatot. Emellett a Nébih laboratóriuma házi, vadon élő és fogságban tartott emlősállatból származó mintákat is vizsgál a gümőkór kórokozójának kimutatása érdekében. Magyarország bizonyos területein, különösen a Dunántúlon, egy-egy legeltetett háziállat-állomány szinte minden évben megfertőződik a vadállomány – Nébih által is igazolt – gümőkór-fertőzöttsége miatt. Idén – a járványügyi nyomozásnak is köszönhetően – két Bács-Kiskun megyei telepen állapították meg a fertőzöttséget.

A fertőződés – bizonyos esetszám felett – veszélyeztetheti a Magyarországon élő szarvasmarha exportjának állategészségügyi megítélését és az ország hivatalos szarvasmarhagümőkór-mentességét, ezért minden kitörés gyors intézkedést és alapos vizsgálatot igényel. Magyarország 2021-ben továbbra is megőrizte a “gümőkórtól hivatalosan mentes” minősítését, mivel a fertőzött telepek száma a jogszabály által megengedett érték alatt maradt.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

A Jobbik benyújtotta az áfamentességet célzó javaslatát

A Jobbik frakciója a kora délutáni órákban jelezte, nem vesz részt Orbán Viktor miniszterelnöki beiktatásán, ahelyett a drágulás megfékezését kívánják határozati javaslatukkal elérni. Jakab Péter, az ellenzéki párt elnöke bejelentette, beadták a javaslatot, miszerint legyenek áfamentesek az alapvető élelmiszerek.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Magyarcsanádig jutottak a határsértők

A Nagylak Határrendészeti Kirendeltség járőrei az osztrák rendőrökkel együttműködve 2022. május 16-án 8 óra 45 perckor egy csoportban 16 határsértőt tartóztattak fel Magyarcsanád külterületén – közölte a police.hu.

Tovább olvasom »