Gyöngyösi Gyurcsánynak: megvolt a felelőssége minden ellenzéki pártnak

,,Most, hogy Gyurcsány Ferenctől a Partizánnak adott interjújából megtudtuk, hogy szerinte neki aztán semmi köze az ellenzéki vereséghez, tisztázzunk azért pár dolgot” – írta bejegyzésében Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke.

A politikus az alábbi pontokat sorolta fel:

  • Az, hogy Márki-Zay Péter mennyire szerepelt jól, mint jelölt, kétségtelenül komoly beszélgetések tárgya lehet.
  • Az viszont tény, hogy Gyurcsány Ferenc neve és jelenléte bármelyik ellenzéki párt környékén már a negyedik kétharmados Fidesz-győzelmet termelte ki. Kár ezt tagadni.
  • És persze megvolt a felelőssége minden ellenzéki pártnak, így a Jobbiknak is.
  • Az akkori elnökünk kétségtelenül túlságosan balra tolta a pártot, és a Jobbikot hagyományosan támogató jobboldali, konzervatív rétegeket nem kívánta megszólítani.
  • Mindettől függetlenül valóban itt az ideje őszintén szembenézni a hibákkal, őszintén politizálni és valami újat mondani, nem pedig azon keseregni és marakodni, amin már nem tudunk változtatni, mert elmúlt.
  • Viszont akkor ez az új stratégia lehetőleg minden pártnál az emberekről, és ne mások okolásáról szóljon!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Fehér zászló került a szegedi Fidesz-irodára

A Kétfarkú Kutya Párt szegedi passzivistái fehér zászlót helyeztek el a helyi Fidesz irodára tegnap. Ezzel utaltak Orbán Viktor politikai igazgatójának szavaira, aki szerint ha minket támadtak volna meg az oroszok az ukránok helyett, akkor nem védekeztünk volna.

Tovább olvasom »

Két évvel a Bartók bezárása után rájöttek, hogy kevés a parkoló az Almási iskolánál

Mint az ismert, botrányos körülmények között került lakat Makón a Bartók iskolaépületre 2022 nyarán. Többek között a szűkös parkolást is felhozták indokként a döntést ellenzők, de ezt nem igazán vette figyelembe a tankerület. A hétfői lakossági fórumon kiderült, hogy az önkormányzat fog új parkolókat létesíteni.

Tovább olvasom »