Győrben nyert, csak az ország többi részében vezette vereségre a Fideszt Borkai Zsolt

Huszonhárom megyei jogú városból csak 13-at tudott megtartani a Fidesz, hetet megszerzett tőle az ellenzék, és kisebb városokban is sikerült leváltani a korábbi kormánypárti jelöltet. Karácsony Gergely az új főpolgármester, a közgyűlésben is többséget szerzett az ellenzék.

Budapest

Tarlós István helyett Karácsony Gergely lett a főpolgármester, a szavazatok 50,86 százalékát szerezve meg, 44,1 százalékkal szemben. A Fővárosi Közgyűlésben is többsége lesz az ellenzéknek, a 23 kerületi polgármester mellett kilencen kerülnek be kompenzációs listáról, így az összetétel a következő lesz:

17 ellenzéki és 15 kormánypárti tag, plusz ugye Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester.

Puzsér Róbert 4,46 százalékot szerzett, Berki Krisztiánra pedig összesen 4.047 ember szavazott.

Ellenzéki kerületek

  • Az I. kerületben V. Naszályi Márta (Párbeszéd)
  • A II. kerületben Őrsi Gergely (MSZP)
  • A III. kerületben Kiss László (MSZP)
  • A IV. kerületben Déri Tibor (Momentum)
  • A VI. kerületben Soproni Tamás (Momentum)
  • A VII. kerületben Niedermüller Péter (DK)
  • A VIII. kerületben Pikó András (a C8 jelöltje, az ellenzék támogatásával)
  • A IX. kerületben Baranyi Krisztina (független jelölt az ellenzék támogatásával)
  • A XI. kerületben László Imre (DK)
  • A XIII. kerületben Tóth József (MSZP)
  • A XIV. kerületben Horváth Csaba (MSZP)
  • A XV. kerületben Németh Angéla (DK)
  • A XVIII. kerületben Szaniszló Sándor (MSZP)
  • A XIX. kerületben Gajda Péter (MSZP)

Ellenzéki megyei jogú városok

  • Dunaújvárosban Pintér Tamás (Jobbik),
  • Egerben Mirkóczki Ádám (Jobbik),
  • Érden Csőzik László (ex-SZDSZ),
  • Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter (független),
  • Miskolcon Veres Pál (független),
  • Pécsen Péterffy Attila (független),
  • Salgótarjánban Fekete Zsolt (MSZP),
  • Szegeden Botka László (MSZP),
  • Szombathelyen Nemény András (MSZP),
  • Tatabányán pedig Szűcsné Posztovics Ilona lett a polgármester.

Összességében tehát a korábbi 20-3-as felálláshoz képest ugyan megőrizte vezető szerepét a Fidesz, de az 13-10-re szűkült. A hagyományosan fideszes városok közül Debrecenben (Papp László), Kaposváron (Szita Károly), Kecskeméten (Szemereyné Pataki Klaudia), Székesfehérváron (Cser-Palkovics András), Szolnokon (Szalay Ferenc) és Zalaegerszegen (Balaicz Zoltán) nem sikerült az ellenzéknek talajt fognia.

A nagyvárosok közül Nagykanizsa, Nyíregyháza, Sopron, Szekszárd és Veszprém továbbra is narancssárga, és bár úgy tűnik, hogy a Borkai-hatás a választás végeredményén nagyot dobott az ellenzék számára, Győrben (egyelőre) még mindig ő a polgármester, bár győzelme sokkal kevésbé volt látványos, mint öt évvel ezelőtt.

A kisebb településeken és a megyei közgyűlésekben azonban ismét a Fidesz tarolt.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

18 éve hunyt el Somlyó György Kossuth-díjas és többszörös József Attila-díjasmagyar költő, író, esszéíró, műfordító, számtalan díj és elismerés birtokosa, a Magyar Költészet Napjának kezdeményezője.

Tovább »

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink