Győzike szerint a Fidesz jót tett az egész cigánysággal

Sikerült az Azonnalinak elérnie a Békemenet élgárdájának egyik legmeglepőbb új arcát Gáspár Győzőt. A Győzike néven bulvárkarriert befutó celebritás elmondta, nem gondolta volna, hogy ekkora figyelmet kap a megjelenése, de nagyon boldog, hisz a béke támogatója. Gáspár így lelkendezett a – Csizmadia László CÖF-elnök szerint félmilliós – Békemeneten való meneteléséről:

Sokan írták és mondták, hogy szégyelljem magam, ezek után nem néznek, a pusztulatba is küldtek. De ezek nem érdekelnek, nem foglalkoztam ezzel, ez egy Békemenet volt. Nagyon jól éreztem magam, sok szeretetet kaptam. Nem a támadások érdekelnek, hanem a miniszterelnök úr szavai. Az érdekel, hogy a 80 éves anyósom kétszer kapott nyugdíjat, a feleségem visszakapta az adójának egy részét, mert Virág, a lányunk tanuló. A Gáspár család kőkemény fideszes csapat.

Gáspár azt is hozzátette, forgatott ő már a Való Világ villájában és Enrique Iglesiasszal is találkozott, „de az sem volt ilyen élmény”. Orbán Viktor látványa is meghatotta: „Amikor miniszterelnök úr kijött, én felborzadtam, majdnem elsírtam magam, nagyon jól éreztem magam.” Szerinte senki sem volt vele ott ellenséges, még meg is simogatták a kocsiját, „művészúrnak” hívták. Gáspár Győző szeretne még Orbánnal és Szijjártó Péter külügyminiszterrel is közös fotót.

Elmondta még, a Fidesz szerinte jót tesz az egész hazai cigányságnak, aki akar dolgozni, az tud. Az pedig egyértelmű, hova fog szavazni áprilisban: „Én mindig jobboldali ember voltam, mindig a Fideszre szavaztam. Nagyon nagy öröm volt, hogy meghívtak most.” És hogy ki volt a meghívó? A köszönete alapján Lomnici Zoltán.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink