Gyurcsány Ferenc nekimenne a tisztességes Orbán-rendszernek

[ad 1]

Gyurcsány Ferenc, valamint a többi baloldali párt, vagy pártocska tüntetni ment Mezőhegyesre, hogy az ottani híres ménesbirtok szétdarabolása ellen álljanak ki. Ez mind szép és jó, csakhát a volt miniszterelnök nem arról híres, hogy unalmas beszédeket tartson: gyakorlatilag bevetett mindent, hogy középpontban legyen. Igen, azt is. 

No, nem kell gondolni semmi pajzánra, Gyurcsány csupán legszebb pillanatait idézve állt ki a hallgatóság elé. Nem tudunk mást mondani rá, egyszerűen zseniális.

Ezek lopnak! Ezek megloptak bennünket, meglopják a városainkat, meglopják az életünket, meglopják a gyerekeinket. E tekintetben mindannyian mezőhegyesiek vagyunk. Ellopták a nyugdíjunkat, ellopták az iskoláinkat, ellopták városaink, falvaink önállóságát (…) ellopják a jövőnket, a reményünket – robbant be egy erős kezdésnek szánt mondattal a volt miniszterelnök, de ez még nem volt elég neki:

„Hazudnak, hazudnak reggel, délben, meg este”

– utalt a Fidesz jelenére, és persze a saját múltjára.

Gyurcsány Ferenc a korrupció kapcsán igazi szakértőként mondhatta meg a tutit a lelkes hallgatóságnak. A volt miniszterelnök ezt követően egy kicsit dicsérte még a szövetkezeti és nagyüzemi gazdálkodást, amely a rendszerváltást követően ment tönkre. Mégis talán a legszebb csak most jön:

Lehet, hogy neki kell menni az agrárminiszternek, lehet, hogy neki kell menni a kancellárminiszternek, lehet. De elsősorban neki kell menni ennek a végtelenül tisztességes rendszernek, amely Orbán Viktor nevét viseli.

Freud bácsi (vagy a Mátyás keserű) dolgozott rendesen.

Ha én lennék a Fidesz, keresve sem tudnék kellemesebb kritikust, ellenzéket találni magamnak a volt miniszterelnöknél.

Aki érez magában késztetést, hogy a tízperces Gyurcsány beszéddel kényeztesse magát, itt megteheti.

(alfahir.hu)

[ad 2]

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink