Nem szórakoztak! Maszkos rendőrök rontottak a székelyföldi Ismerős Arcok koncertre

[ad 1]

Félbeszakította az Ismerős Arcok sepsiszentgyörgyi koncertjét csütörtök este a rendőrség: nagy erőkkel, fekete ruhásokkal, maszkosokkal, hatvan-hetven hatósági személlyel bevonultak a terembe, ahol a rockzenekar fellépett, és kiterelték, majd visszaterelték a hallgatóságot. Az együttes tagjait bekísérték a rendőrségre, és hajnali négyig bent tartották, eladásra szánt lemezeiket, reklámtrikóikat elkobozták –számol be a Háromszék független napilap. 

A rendőrségi közlemény szerint csak egy szokásos ellenőrzés volt, amely a polgárok védelmét és a bűncselekmények megelőzését szolgálja. Csütörtök este Kézdiszentléleken és Sepsiszentgyörgyön volt razzia, ennek során összesen 270 személyt igazoltattak, és 21 kihágásért – az erdészeti, közlekedési és kereskedési szabályok megsértéséért, valamint rendbontásért – bírságoltak, összesen tízezer lejre, ugyanakkor elkoboztak 15 ezer lej értékű árut és 1,5 köbméter tűzifát.

A lap megkeresésére a rendőrségi szóvivője elárulta, hogy két bírságot a pénztárjegy nélkül árult termékek, hármat pedig „sértő kifejezések elhangzása” miatt róttak ki.  Szemtanúk szerint a maszkosokkal erősített rendőri egységek egyértelműen megfélemlítési szándékkal léptek fel.

Az Ismerős Arcok zenekar „Határon túlról és szívektől innen…” mottóval kéthetes turnét tart Erdély és a Felvidék hét városában. A „Csak a zene.”című koncertsorozatot a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával szervezték meg, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában léptek fel, szombaton Székelyudvarhelyen várták őket a nemzeti rock rajongói.

(alfahir.hu)

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink