Ha a létszámon múlt volna, már évekkel ezelőtt bezárt volna a mártélyi iskola

A 2016/2017-es és a 2018/2019-es tanévben is kevesebb gyerek volt, mint most, amikor erre hivatkozva zárják be az iskolát – derül ki az Átlátszó cikkéből.

A tankerület létszámra vonatkozó nyilatkozatok miatt közadatigénylést adott be az oknyomozó portál az EMMI-nek. Ebből jól látszik, hogyan változott a mártélyi iskolába járó gyerekek létszáma: már évekkel ezelőtt drasztikusan lecsökkent.

 

A mártélyi iskolát a szegvári gyerekek is választhatták 2014-ig, a 2015-től viszont a felső tagozatot elvitte a KLIK hódmezővásárhelyre – ami ellen az akkori polgármester, Borsos József sem tiltakozott. A számokból egyértelműen látszik, hogy a 2016/2017-es és a 2018/2019-es tanévben is kevesebb gyerek volt, mint most, amikor erre hivatkozva zárják be az iskolát.

Mártélyt 2014-től Borsos József Albert vezette, aki ugyan függetlenként indult, de a helyi Fidesz elnöke volt.

Az ősszel megválasztott polgármester, Putz Anita az Átlátszónak azt mondta: szerinte az iskolabezárás a pártoktól való függetlenségének szól. “1300 fős településen nem lehet pártfolitikát érvényesíteni, itt akit megválasztanak, mindenkit kell képviselnie, pártállástól függetlenül”. “Több száz településen nincs meg a létszám, és ez az oktatási statisztikából derül ki. Nem adjuk fel, a falu 80 százaléka támogatja az ügyet, tudják, ez a település sorsát is meghatározza. És olyanok is mellénk álltak, akiknek a gyerekeik nem helybe járnak iskolába” – árulta el a polgármester.

A mártélyiak az ombudsmanhoz fordultak.

Az Átlátszó teljes cikkét itt lehet elolvasni.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább olvasom »