Hadházy: Az összefogás kevés, teljes megújulás és valódi ellenállás kell

A legnagyobb hazugság – amivel saját magunkat csaptuk be – az volt, hogy önmagában az összefogás győzelemre vezet – jelentette ki hétfőn, az ellenzék veresége után Hadházy Ákos.

Az egyéniben mandátumot szerzett képviselő Facebook oldalán azt írta, három feladat lett volna, amit végre kellett volna hajtani az Egységben Magyarországért politikusainak. Az összefogás, a megújulás és az ellenállás. Hadházy szerint az első feltétel sikerült.

Pedig ez csak az alapfeltétel volt, mielőtt a másik kettőnek nekiállunk. A megújulás viszont nem igazán sikerült. Voltak részeredményeink, de az összefogásban valahogy mindig fontosabb volt, hogy mindenkinek, aki eddig ott volt, ezután is meglegyen a széke. A legrosszabbul az ellenállás dolgában állunk, szinte sehogy. A parlamenti szereplés helyett sokkal fontosabb lett volna aktív ellenállással fellépni a propaganda ellen, megvédeni sajátjainkat, illetve megszervezni azokat az erőket, amelyek ellent tudnak tartani a fideszes nyomulásnak

– vélekedett a vereség okairól Hadházy Ákos.

Az ellenzéki képviselő szerint most az első és legfontosabb, hogy ki kell mondani, sőt, a tetteinkkel megmutatni, hogy ilyen körülmények között még egyszer nem szabad elindulni. Hadházy Ákos kezdeményezte, hogy az Országgyűlés alakuló – a választások eredményét hitelesítő – ülésén csak akkor szabad részt venni, ha az ellenzék garanciákat kap arra, hogy visszakapja ellenőrző szerepét (például konszenzusos közmédia vezető, ellenzéki javaslatra kötelezően felálló parlamenti vizsgálóbizottságok, a képviselők szabad belépési jogának visszaállítása a közintézményekbe stb.).

Ameddig erre sor nem kerül, addig a bizottsági tisztségekről megállapodni nem szabad! Aki az imént említett jogosítványok biztosítása nélkül a parlamentben külön fizetéssel járó tisztséget vállal (jegyző, alelnök, bizottsági elnök stb.), az hajlandó elvállalni a díszletellenzéki szerepét, és lemond a közös kiállás, érdekérvényesítés politikájáról.

Hadházy Ákos szerint interpellálgatni, az elcsalt választáson hatalmat kapott kormány törvényjavaslatairól vitatkozgatni ugyanúgy kollaboráció lenne, mint ahogy Putyin parlamenti ,,ellenzékének” munkája is csak Putyin hatalmának legitimálására elég.

A látszatparlament látszatvitái helyett megszervezzük a valódi ellenállást és megszervezzük magunkat

– közölte Hadházy Ákos.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

70 éve született Hűvösvölgyi Ildikó, Kossuth-díjas magyar színművésznő. Férje Kisfaludy András Balázs Béla-díjasrendező.

Tovább »

Makó lett a legsportosabb település a Kihívás Napján

Hatalmas sikerrel zajlott az 2023-as Kihívás Napja: idén összesen 276 munkahelyi csapat, 166 tanintézmény, 63 település, 83 közösség, 1008 budapesti rendőr, 607 fő 3-1-2 meridián-tornázó több mint 50 millió percet mozgott a Kihívás Napja eseményhez kapcsolódóan – adták hírül a szervezők.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink