Három évet kapott, mert lopott a parlamentből

Jogerősen három év szabadságvesztésre súlyosította a Fővárosi Ítélőtábla a Parlament és a Képviselői Irodaház épületéből számítástechnikai eszközöket eltulajdonító raktáros büntetését a Központi Nyomozó Főügyészség fellebbezése alapján – közölte a fővárosi fellebbviteli főügyészhelyettes az MTI-vel.

Dávid Lajos közleményében emlékeztetett arra, hogy a sikkasztás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt elítélt – első fokon tavaly szeptemberben két év szabadságvesztéssel sújtott – nő 2015 októbere és 2016 márciusa között mintegy 14 millió forint értékben tulajdonított el számítástechnikai eszközöket. A számítógépeket, monitorokat esetenként az akkor országgyűlési őrként dolgozó élettársa segített kivinni a Parlament épületéből.

Az eszközöket a raktáros részben egy orgazdaként elmarasztalt testvérpárnak, részben ismeretleneknek adta el, a hiány leplezésére pedig meghamisította az eszközigényléssel kapcsolatos okiratokat.

A nyomozás során az eltulajdonított tárgyak végső vevőinek jelentős részét sikerült azonosítani, így az okozott kár fele megtérült a számítástechnikai eszközök lefoglalásával.

A sikkasztásban segítséget nyújtó volt országgyűlési őrt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre, pénzbüntetésre és lefokozásra, az egyik orgazdát ugyancsak felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre, míg testvérét pénzbüntetésre ítélték. A bíróság a bűncselekmény során szerzett vagyont a raktáros és élettársa esetén az Országgyűlés Hivatalának megítélt kártérítéssel, az orgazdákkal szemben pedig vagyonelkobzással elvonta – olvasható a közleményben.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

18 éve hunyt el Somlyó György Kossuth-díjas és többszörös József Attila-díjasmagyar költő, író, esszéíró, műfordító, számtalan díj és elismerés birtokosa, a Magyar Költészet Napjának kezdeményezője.

Tovább »

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink