A Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola nyitotta a középiskolai báli szezont Makón. Péntek este három osztályt, összesen 61 diákot köszöntöttek.
Csodálatos, ahogyan Isten a hétköznapi dolgokon keresztül munkálja bennünk az ő üzenetét, mert hogy ez a „hova tegyük a gyermeket dilemma”, ez indította el bennem a mai napnak az üzenetét – kezdte köszöntőjét Talpas Petra a Jugyu péntek esti bálján utalva arra, hogy 4 hónapos gyermekét nem hozta magával. Az iskolalelkész arról beszélt, mindaz, amit Isten elvár tőlünk, amit nekünk szán, arra sokszor mondhatjuk, hogy kényelmetlen, nehéz, de mégis édes teher.
A diákoknak azt üzente, az életben nem lesznek fegyvertelenek, védtelenek, hiszen velük lesz az igazság, a béke evangéliumának a saruja, a hit pajzsa, de ezeket mindig vigyék magukkal. Talpas Petra szerint mindenki megtett mindent, hogy a legjobb fegyverzettel lássa el a most itt álló diákokat.
A múlt és a jövő találkozás a mai ünnep. A szívetek fölé tűzött szalag ennek a jelképen. Büszkeség és megtiszteltetés hordani – fogalmazott megnyitójában Aszódiné Pernye Szilvia. Az igazgató egy hasonlattal élve arról beszélt, ha a tanulók minden idejüket és energiájukat az apróságokra, olykor haszontalan dolgokra fordítják, nem marad hely azokra, amelyek alapvetőek a boldogsághoz, a boldoguláshoz.
A végzősöknek azt kívánta, hogy a tudás legyen a legfőbb segítőjük felnőtt életekben, valamint, hogy alma materükre és tanárakra szeretettel és tisztelettel gondoljanak vissza. Végül vigyék magukkal az iskola jelmondatát, amely megtalálható az I. Korintusi Levél 16. fejezetének 14. versében: Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!



