Haszonállat-szépségversenyt tartanak Hódmezővásárhelyen

Mintegy 50 állatfajta közül választják ki Magyarország legszebb haszonállatait május 9-én az Alföldi Állattenyésztési Napokon, Hódmezővásárhelyen. A legszebb Holstein fríz tulajdonosa 2 millió forintot kap.

26. alkalommal hirdetnek haszonállat-szépségversenyt az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok keretében, ahol sertés, juh, tejelő – és húsmarha, ló, valamint baromfi fajok közül választják ki egyenként a nagydíjas fajtagyőzteseket. A lovak esetében például 5 lófajta versenyez; összesen mintegy 100 ló képviseli magát a megmérettetésen. A zsűri szakavatott hazai és nemzetközi bírákból áll. Érkezik szakember Angliából, Belgiumból, Szlovákiából, Csehországból és Franciaországból is.

Az értékelés minden esetben szubjektív, a bírók azokat a küllemi tényezőket veszik figyelembe az állatoknál, amelyek meghatározzák az állat funkcióját, azaz a vágóértékét, termelését

– mondta Fekete Balázs az rendezvény igazgatója. A hétvégi program második napján hirdetnek hivatalosan eredményt, ahol az egyedi pénzfelajánlások a Holstein fríz marha esetében a kétmillió forintot is elérik. Május 9 és 11 között nemcsak a szakmát várják Hódmezővásárhelyre, hanem a gyerekeket is. Lesz szalmavár, hordólovaglás, tehénfejés, kisbárány-simogatás és további számos családi program 17 ezer négyzetméteren.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

Dr. Lantos Péter professzor lesz Makó díszpolgára

Szerdán zárt ülésen döntött arról a testület, hogy Makó Város Díszpolgára kitüntető címet adományoz Dr. Lantos Péter professzor részére, elismerve ezzel egész életművét, mellyel általános elismerést szerzett, és hozzájárult Makó város jó hírnevének öregbítéséhez. Az elismerést az augusztus 20-i ünnepségsorozat részeként adják át.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Nehéz hetek előtt állnak a vásárhelyi állatvédők

A júniusi hónap is kihívásokkal teli lesz a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete életében. Az állatbarátok segítségére számítanak, hiszen anyagi nehézségekkel küzd a szervezet. A júniusi hónapra összesen 150 000 forintot kell összegyűjteniük ahhoz, hogy állataikat elláthassák, számláikat befizethessék. A jó lelkű, állatbarát adományozók segítségében bíznak.

Tovább olvasom »

45%-os volt a halálozási arány a makói-vásárhelyi kórház aneszteziológiai és intenzív osztályán

A Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó intézmény belgyógyászatán 105%-os volt az ágykihasználtság. Az aneszteziológiai és intenzív osztályon 45%-os volt a halálozási arány 2021-ben – derül ki a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Kórházi Ágyszám és Betegforgalmi Kimutatásából.

Tovább olvasom »