Pillanatkép Magyar Péter közvetítéséből/Facebook
A Nemzeti Menet végén Magyar Péter állt a színpadra a Hősök terén, ahol közel egy órás beszédet tartott a beszámolók szerint minimum 150-200 ezres tömegnek. A beszéd végén felhívta magához a TISZA képviselőjelöltjeit, így köztük volt a hódmezővásárhelyi-makói körzetből Dr. Ferenczi Gábor is.
A Telex tudósítása szerint Magyar Péter arról beszélt, hogy a nemzeti függetlenségért újra és újra meg kell küzdeni, és hogy hazánk az európai közösség, a NATO része, ezt érdemes megismételni a „sehonnai bitang janicsárok kedvéért”.
„A szabadság megléte fel sem tűnik, de a hiánya megöl”
– mondta a Tisza Párt elnöke. Szerinte a magyarok régen is azért küzdöttek, hogy legyen szabadság, és ne legyen cenzúra, és ma is ez a cél. Magyar úgy véli, a múlt emberei soha nem akartak öntudatos magyar polgárokat, nem akarták a nemzetet egyesíteni, a történelem sebeit begyógyítani, alattvalókat akartak, akik sosem beszélnek vissza.

A TISZA miniszterelnök-jelöltje azt követelte, hogy minden magyar ember valódi polgár lehessen, nem csak a gazdagok. Ez szerinte azt jelenti, hogy az ember nem hal meg idejekorán betegségekben, jár neki az oktatás, és az állam megvédi a hatalmaskodó politikusoktól, szennyező gyáraktól és pedofil rémektől.
„Nem leszünk következmény nélküli ország”
– mondta.

Szerinte az Orbán-kormány nem fogja megtörni a magyarokat, hiába hívja be a „wannabe császár a KGB-ügynököket”. Magyar azt mondta, hogy Orbán 30 ezüstért elárulta a magyar akaratot, ami háromszor is szégyen. Április 12-én olyan győzelmet fog aratni a Tisza, hogy nemcsak a Holdról, „hanem a Kremlből is látni fogják”. Magyar Péter esküt is tett:
„Én, Magyar Péter, esküszöm, hogy minden magyart fogok szolgálni, határon innen és túl. […] Esküszöm, hogy hazám új kormánya mindent meg fog tenni, hogy lezárja a történelmi sebeket.”
A fiatalokhoz is szólt, szerinte most nem lehet a fotelben maradni, „két X, ami mindent megváltoztat”. Arra kért mindenkit a Hősök terén, hogy beszélgessenek azokkal, akik eddig csak legyintettek, vagy „nem mertek hinni a változásban”. Magyar szerint a győzelem kapujában állnak, be kell lépni rajta és a tavaszt, a Tiszát, a változást és a fiatalságot nem lehet megállítani.
A Nemzeti Meneten Makóról és a térségből is többen részt vettek:

