Havonta 150 ezer forinttal segíti a rászorulókat Dr. Kis Andrea

Hódmezővásárhely alpolgármestere élelmiszercsomagokat állított össze. Szinte vele egyszerre Gyöngyösi Ferenc és Fejes Péter képviselők is elindították ezt a kezdeményezést.

A veszélyhelyzet alatt minden hónapban 150 ezer forintot arra fordítok, hogy azon családok számára próbáljak segítséget nyújtani, akiket a jelenlegi válság a legnagyobb mértékben sújt. A járvány miatt munkájukat elvesztő egyedülálló szülők, valamint rászoruló, 70 éven felüli polgártársainkat szeretném segíteni az elkövetkező hónapokban. Az első 30 élelmiszercsomag (tartós élelmiszer, burgonya, alma) összeállításra került

közölte szombaton Dr. Kis Andrea.

Az általa felajánlott összegből beszerzett 30 élelmiszercsomagot az MSZP helyi szervezetével juttatják el a rászorulókhoz.

A megválasztásom óta a képviselői tiszteletdíjamat mindig a közre költöttem valamilyen formában. Most, hogy ez a rendkívüli helyzet van úgy döntöttem, hogy élelmiszercsomagokat vásárolok, amiket rászoruló családoknak osztok szét. Ezekbe a csomagokba(30db) tartós élelmiszereket raktam, amikhez Vecseri János szomszédom és Fejes Péter képviselőtársam is hozzájárult.

tette közzé szintén szombaton Gyöngyösi Ferenc képviselő.

Ameddig ez a rendkívüli helyzet tart, a képviselői tiszteletdíjamból 20000ft- ot egy civil szervezet által koordinált segítségnyújtási alapba utalok, a többit pedig (51200ft) a Népjóléti iroda által koordinált, rászorulóknak összeállított tartós élelmiszercsomagokra fordítom – fűzte hozzá a képviselő.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Lokálpatrióták: harcolni kell a makói kórházért

Harcolni kell a kórház minél kiteljesedettebb működéséért – fogalmazott a Makói Csípősnek Leitner Szilárd, a Lokálpatrióták képviselőjelöltje annak kapcsán, hogy online már elindult a szervezet városi szintű lakógyűlése. Vagyis kikérik a makóiak véleményét számos helyi témában.

Tovább olvasom »