? Hazaérkeztek a szegedi tűzoltók is Törökországból

Hazaérkezett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kutató-mentő csapata, a Hunor Törökországból hétfőn kora hajnalban, az egység 17 túlélőt – köztük három gyermeket – mentett ki és 29 holttestet emelt ki a romok alól a földrengés sújtotta országban.

A mentőegységet szállító katonai gép nem sokkal vasárnap éjfél után szállt le Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol többek között kormánytagok illegették, reklámozták magukat a hősök dicsfényében: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke is fogadta az érkezőket.

A Hunor mentőcsapatnak három szegedi tűzoltó is tagja volt. Molnár Krisztina, a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a Makói Csípőssel közölte: Tátrai János, Maróthi Róbert és Süli Csaba hétfőn hajnalban értek Szegedre. Bár lelkileg megviselték őket a látottak, de mindannyian jól vannak, sérülések nélkül tértek haza. Itthon a család várta őket, párjuk és gyerekeik hajnalban már találkozhattak is velük. Most pihennek, pár napra felmentést kaptak a szolgálat alól.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Már a makói Sparban is elérhető a Munch-ételmentés

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez – írja közös közleményében a SPAR Magyarország és a Munch Europe.

Tovább »

📺 Makói nagycsoportos ovisok a biztonságos közlekedéssel ismerkedtek

Május 16-án indított útjára egy 10 állomásos road-showt a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet, az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával. Ennek részeként nagycsoportos óvodások számára szerveznek közlekedésbiztonsági programokat, ma a hetedik helyszínre érkeztek, Makóra.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Már a makói Sparban is elérhető a Munch-ételmentés

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez – írja közös közleményében a SPAR Magyarország és a Munch Europe.

Tovább olvasom »