Hiába az idősáv, az idősek azon kívül is vásárolgatnak a zsúfoltabb boltokban

Tavaszi mintára több üzletben az előírtnál szigorúbban alkalmazzák a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében a héten bevezetett vásárlási idősávokat. Akad vegyesbolt, amely az idősek délelőtti két óráján kívül már nem vagy nem szívesen fogad veszélyeztetett korú vevőket, ám ez jogellenes – írja a Magyar Nemzet.

Mint ismert, a kormány a második hullám idején módosított a tavaszi szabályokon az Idősek Tanácsának javaslata alapján (aminek az elnöke maga Orbán Viktor), amikor a 65 éven felüliek kizárólag a számukra kijelölt idősávban vásárolhattak: jelen szabályozás szerint hétköznap 9-11 és hétvégén 8-10 óra között kizárólag 65 éven felüliek vásárolhatnak, minden más időpontban – vagyis a kijárási tilalom miatt este hétig – bárki.

A lapp cikke szerint a fiatalok alkalmazkodtak is ehhez, ugyanakkor

a 65 éven felüliek az első adventi hétvége tapasztalatai szerint az idősávon kívül is nagyon aktívak, a rendelet a vártnál kisebb arányban fogta vissza látogatásaikat a zsúfoltabb boltokban.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke szerint ebben a boltok nem is korlátozhatják őket, egyúttal azonban azt kérte, hogy a 65 éven felüliek a külön idősávon kívül lehetőleg csak elkerülhetetlen esetekben keressék fel az üzleteket, mivel azok a karácsonyi forgalom miatt eleve tömve vannak, vagyis veszélynek teszik ki magukat, ha nem a kijelölt idősávban vásárolnak.

(MTI nyomán)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink