Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Szegeden lokálpatriótákra bízták a városokat a választók

Hódmezővásárhelyen hasonló fölénnyel lett polgármester Márki-Zay Péter, mint a tavalyi időközön, a tíz körzetből pedig kilencet megnyertek a Mindenki Magyarországa-Tiszta Vásárhelyért Egyesület jelöltjei. Szegeden is maradt Botka László, a húsz körzetből tizennyolcat nyertek az Összefogás Szegedért Egyesület jelöltjei. Szentesen tíz körzetből tizet nyertek a Jövőnk Szentes Egyesület jelöltjei, valamint a polgármesteri címet is elhozták.

Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter 13.478, Grezsa István 10.042 szavazatot kapott, azaz százalékosan 57-42. A körzeteket viszonylag könnyedén hozták az összefogás jelöltjei: dr. Mester János 56%-ot, Krupiczer Ferenc 54%-ot, Lőkösné Nagy Sarolta 51%-ot (itt a fideszesen kívül még két induló volt), Gyöngyösi Ferenc 60%-ot, dr. Kis Andrea 55%-ot, Fejes Péter 56%-ot, dr. Berényi Károly 56%-ot, Molnár Lászlóné 53%-ot, Otlokán Mihály 57%-ot kapott. A tizes körzetben a Szeretem Vásárhelyt-Fidesz jelöltje Benkő Zsolt 47%-ot ért el és bejutott.

Kompenzációs listáról Cseri Tamás, Gaizerné Dr. Havasi Katalin, Dr. Korsós Ágnes és Rapcsák Katalin jutott be (mindegyik Szeretem Vásárhelyt Egyesület-Fidesz).

Szentesen Szirbik Imre bejelentette, hogy nem indul újra. A polgármesteri címért hárman jelentkeztek be: Szabó Zoltán Ferenc (Jövőnk Szentes Egyesület), Gémes László (Fidesz) és Antal Balázs Tibor (független). Végül Szabó győzött, a szavazatok 50%-át szerezte meg, Gémes 40%-ot, Antal 8%-ot ért el.

A körzetek mindegyikében a Jövőnk Szentes Egyesület jelöltjei győztek: Füsti-Molnár István, Hornyik László Károly, Kiss Csaba István, Pásztor Antal, Vidovics Zoltán, Móra József, Krausz Jánosné, Szűcs Ildikó, Szűcs György és Agócs Lászlóné.

Kompenzációs listáról Antal Balázs Tibor (Szentesi Polgári Szövetség), Bozó Zoltán, Gémes László és Kovács János jutott be (mindhárom Fidesz).

Szegeden a szavazatok 60%-át kapta Dr. Botka László. Nemesi Pál 36%-ot, Dr. Szabó Bálint 1,7%-ot, Lauer István 1,2%-ot ért el. Az Összefogás Szegedért Egyesület jelöltjei közül a következők jutottak be a közgyűlésbe: Dr. Fodor Antal, Dr. Simon-Fiala Donát, Ménesi Imre, Koromné Fenyvesi Rózsa, Dr. Kovács Tamás, Szécsényi Rózsa, Dr. Kozma József, Molnár Zoltán, Dr. Binszki József, Szénási Róbert, Hekáné Dr. Szondi Ildikó, Mészáros Tamás, Tóth Károly, Nagy Sándor, Urbán Tamás, Mihálik Edvin, Joób Márton, Avramov András.

A Fidesz jelöltjei közül Kothencz János és Mihálffy Béla nyert egyéni körzetet. Kompentációs listjáról jutottak be a következő fideszesek: Bartók Csaba, Chovanecz Kata, Haág Zalán, Halkó Pál, Korponyai Ernő, Dr. Németh László és Tápai Péter. A Független Városi Szövetség – Magyar Egyesület listjárától Dr. Szabó Bálint került még be.

(fotó: archív)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

18 éve hunyt el Somlyó György Kossuth-díjas és többszörös József Attila-díjasmagyar költő, író, esszéíró, műfordító, számtalan díj és elismerés birtokosa, a Magyar Költészet Napjának kezdeményezője.

Tovább »

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább olvasom »