Hónapok után javították ki a Makói Hírekben az ügyfélfogadási infókat

2020-ban hétszer jelent meg a Makói Hírek című adóforintokból fenntartott újság. A tavaszi veszélyhelyzet előtt februárban jelent meg, majd legközelebb augusztusban. Azóta folyamatosan közölték az áram-, a földgáz- és a vízszolgáltató ügyfélfogadási idejét úgy, hogy a valóságban vagy időpontra lehet menni, vagy egyszerűen zárva van.

Itt a szeptemberi lapszám kapcsolódó része:

A téves információk mellett a szeptemberi számban 12 oldalon 26 fotón ismertük meg Farkas Éva Erzsébet polgármestert.

Itt pedig már a néhány hónap után javított októberi szám:

Az önkormányzati lap emlékezetes húzása volt, amikor egy 95 éves néni köszöntésekor csak a feje búbját sikerült lefotózni, de legalább Farkas Éva Erzsébet polgármester látszott; vagy amikor három hónap után került bele ellenzéki képviselő. Idén februárban ugyanazokat tüntették fel elhunytként, akik házasságot kötöttek.

Mint arról többször beszámoltunk, évente legalább 100 millió forintot költ el az önkormányzat kommunikációra. Ebben szerepel többek között ennek az újságnak a kiadása, valamint a Városi Televízió működése.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink