Idén is felbukkant egy kucsmás sármány Makónál

A korábbi évekhez hasonlóan idén májusban is felbukkant egy kucsmás sármány a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Makói Tájegységében. A színes, hím példány többször is szem elé került – közölte honlapján a nemzeti park.

Májusban az Ószegedi út mentén nemcsak igazgatóságuk munkatársai, hanem madarászok is több alkalommal megfigyeltek egy hím példányt. Várják, hogy egy tojó is felbukkanjon, s akkor talán esély nyílik arra, hogy költésüket bizonyítani tudják.

A kucsmás sármány Magyarországon meglehetősen ritka, kóborló madár. A nemzeti parkban 2015-ben, Makó és Kübekháza környékén történtek az első megfigyelések. Azóta minden tavasszal látnak egy-két példányt, de a költésüket nem sikerült bizonyítani. A hímek nagyon impozáns megjelenésű, gyönyörű citromsárga tollazatú madarak. Fejtetőjükön kucsmaszerű fekete mintázat van, innen kapták a nevüket is. A tojók színezete szerényebb, szürkés-barnás.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

102 éve született Jancsó Miklós kétszeres Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes és kiváló művész.

Tovább »

Letették a kínai csomagolóüzem alapkövét Makón

Csomagolóanyag-gyárat épít a hongkongi hátterű Benepack Hungary Kft. Makón az ipari parkban, a 65 millió eurós (25,3 milliárd forintos) beruházás alapkövét kedden tették le. A következő 12 hónapban elkészül az üzemet kiszolgáló infrastruktúra, a gyár pedig 2024 szeptemberében működésbe állhat.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Letették a kínai csomagolóüzem alapkövét Makón

Csomagolóanyag-gyárat épít a hongkongi hátterű Benepack Hungary Kft. Makón az ipari parkban, a 65 millió eurós (25,3 milliárd forintos) beruházás alapkövét kedden tették le. A következő 12 hónapban elkészül az üzemet kiszolgáló infrastruktúra, a gyár pedig 2024 szeptemberében működésbe állhat.

Tovább olvasom »