Így emlékezhetünk biztonságban

A Csongrád-Csanád MRFK Bűnmegelőzési Osztálya, valamint Balesetmegelőzési Bizottsága az alábbi óvintézkedések megtételére hívja fel az emlékezők figyelmét.

Vagyonvédelemi tanácsok:

Mindenszentek és halottak napja idején, miközben a temetőkben szeretteinkre, ismerőseinkre emlékezünk, veszélybe kerülhetnek felügyelet nélkül hagyott értékeink. Az áldozattá válás megelőzése érdekében javasoljuk, hogy fokozottan figyeljenek vagyontárgyaikra és fogadják meg tanácsainkat!

  • A kegyeleti helyek környékén megszaporodhat a gépjárműfeltörések száma. Próbáljanak biztonságos helyen – lehetőleg a bejárat közelében, este kivilágított részen – parkolni. Figyeljenek a motorkerékpár, illetve kerékpár biztonságos helyen és módon történő lezárására is!
  • Győződjenek meg róla, hogy az autót bezárták, és ügyeljenek rá, hogy a jármű utasterében látható helyen ne maradjon mobiltelefon, csomag, használati tárgy, (még a legcsekélyebb értékű sem)! Arra is figyeljenek, hogy ne a parkolóban pakolják át értékeiket a csomagtartóba!
  • Táskájukat a test előtt tartva vagy magukhoz szorítva viseljék. A tömegközlekedési eszközökön való utazás mellett koszorú- és virágvásárlás alkalmával is fokozottan figyeljenek értéktárgyaikra!
  • Csak annyi pénzt vigyenek magukkal, amennyire feltétlenül szükségük van! A zseblopások megelőzése érdekében a pénztárcát, iratot, telefont biztonságos helyre (pl. kabát belső zsebébe, táska – lehetőleg patenttal is zárható vagy becipzározható – belső rekeszébe) tegyék.
  • Táskát, csomagot, használati tárgyakat a sírok gondozása közben se hagyjanak őrizetlenül, még akkor sem, ha csak néhány méterre távolodnának el azoktól!
  • Sötétedés után – főleg nők, illetve időskorúak – lehetőleg ne tartózkodjanak egyedül a sírkertben. Ha megoldható, a biztonság érdekében nappal is rokonnal, baráttal, ismerőssel együtt látogassanak ki a temetőbe.

Tanácsok közlekedőknek:

Ebben az időszakban megnövekedik a forgalom az utakon és a temetők környékén is, amely az őszi időjárás specialitásait figyelembe véve kiemelt óvatosságot igényel a gépkocsivezetőktől. A forgalom függvényében számítani kell ideiglenes forgalomkorlátozásokra és elterelésekre, továbbá fel kell készülni a megnövekedett gyalogosforgalomra. Fontos, hogy ne rutinból közlekedjenek, célszerű figyelemmel kísérni az aktuális útinformációkat.

  • A gépjárművek műszaki állapotát és biztonsági berendezéseit ajánlatos a hosszabb utak előtt szakemberrel alaposan átnézetni, különös tekintettel az akkumulátor, a gumiabroncsok és a fékrendszer megfelelő működésére.
  • A műszaki biztonság egyik alapkövetelménye a futómű és a gumik kifogástalan állapota. A nyári gumi 7 Celsius fok alatt már nem teljesíti feladatát. A megfelelően megválasztott téli autógumikkal vészfékezés esetén jelentősen lerövidül a féktávolság, mely akár életet is menthet. A gumik cseréjével kapcsolatban hasznos tanács: ne hagyjuk az utolsó pillanatra!
  • A köd, a szitáló eső, a nyálkás utak, a hulló falevelek mindennapossá válnak. A száraz és csúszós utak hirtelen válthatják egymást, egy útszakaszon vagy településen belül is, mely különös óvatosságot és figyelmet kíván. Ezért nagyobb követési távolságot tartva körültekintőbben, megfontoltabban kell vezetni, így csökkenthető a balesetek bekövetkeztének kockázata.
  • Látni és látszani! A kerékpárosok és gyalogosok figyelmét felhívjuk, hogy jól működő világítás, láthatósági mellény és megfelelő öltözék (feltűnő színű ruha, fényvisszaverő kiegészítők) életeket menthet!
  • Továbbra is látni és látszani! A gépjárművek izzóinak fényereje sokévi használat után csökkenhet, a szennyeződés, sár és vízpermet ugyancsak jelentősen ronthatja a fényerőt, ezért fontos a rendszeres ellenőrzés és karbantartás.
  • Egyes utakon számítani kell arra, hogy megjelenhet állati erővel vont járművek, vagy mezőgazdasági gépek által felhordott sár, amely csúszóssá teheti az utakat! Semmit ne csináljunk hirtelen!                         

(police.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink