Így nyitnának újra a hazai fürdők

Újraindítási akciótervet készített a Magyar Fürdőszövetség. A programjukban a kormánytól azt kérik, hogy az újraindítási gyorskölcsönt terjesszék ki a fürdőkre – írja az MTI a szervezet közleménye alapján.

Mint írták, a napokban elinduló újraindítási gyorskölcsön kiterjesztését kérik az önkormányzati/állami tulajdonú fürdőkre is, mert jelenleg az nem érhető el a fürdők túlnyomó többsége számára, mivel azok nem kis- és középvállalkozások. Továbbra is szeretnék elérni a fürdőszolgáltatások áfájának 5 százalékra csökkentését. A kiesett bevételek részleges visszapótlását is szeretnék elérni nyugat-európai mintákhoz hasonlóan, ami a 2019-es bevételek 50 százalékát jelentené 2020-21-ben a fürdőüzemeltetők részére.

A fürdőszövetség azt javasolja, hogy a 2020. májusitól eltérően az idén a kültéri és beltéri medencék egy lépcsőben nyithassanak, továbbá hogy a közegészségügyi előírásoknál a tavaly november 11-i zárás előtti Covid-protokollok legyenek ismét érvényesek, amelyek már megállták a helyüket a gyakorlatban. A gőzfürdők és szaunák levegőminőségének és felülethigiéniájának ellenőrzésére a szövetség külön szakmai protokollon dolgozik jelenleg – írták.

Kiemelik: a kormányzati bértámogatással az ágazat munkahelyeinek 77 százalékát sikerült megmenteniük, azonban a november óta bevétel nélküli munkáltatóknak elfogytak a lehetőségeik a bérek másik felének finanszírozásához. Ezért javasolják a bértámogatás mértékének megemelését 75 százalékra és időbeli kiterjesztését 2021. augusztus 31-ig. Mindez szerintük a jelenleg érvényben levő munkáltatói járulékmentesség fenntartása mellett érdemi segítséget jelenhet a fürdőüzemeltetőknek.

Terveik között szerepel az egészségbiztosítási alapból finanszírozott post-Covid rehabilitációs program indítása, mert jelentősen tehermentesíti az állami egészségügyi ellátórendszert a fürdőgyógyászatok bevonása. A korábbi Erzsébet fürdőjegy program mintájára a magyar családok, kiemelten a nagycsaládosok részére minimális önerővel pályázható, 3 alkalmas fürdőjegy program indítását javasolják 5 milliárd forint keretösszeggel. Emellett a SZÉP-kártyát érintő kedvezményes adózású, 2021. június 30-ig tartó időszak meghosszabbítását december 31-ig.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

38 éve született Dér Henriett, művésznevén Dér Heni, Vajdaságból származó magyar énekesnő.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink