Illatosítókat lopott, majd elmenekült

[ad 1]

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vádemelést javasol azzal a tápiógyörgyei férfival szemben, aki az egyik helyi áruházból csaknem 200 darab háztartási illatosítót tulajdonított el.

A gyanú szerint a 24 éves férfi

egy hódmezővásárhelyi hipermarket illatszer osztályán mintegy 180 darab utántöltős lakás illatosítót pakolt hátizsákjába

január 21-én 14 óra 45 perc körül. Sz. József ezután két szelet csokoládét tett a bevásárlókosarába, majd a pénztárnál kifizette az édességet. A kijáratnál az áruvédelmi kapu bejelzett, ezért a vásárló futni kezdett. Az egyik biztonsági őr a gyanúsított után szaladt, a közelben utolérte és a rendőrök kiérkezéséig feltartóztatta. A járőrök az eltulajdonított vagyontárgyakat a tápiógyörgyei férfi táskájában megtalálták, így a lopási kár teljes egészében megtérült.

A feltételezett elkövető gyanúsítotti kihallgatása során elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Ellene lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt vádemelést javasol a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság.

(police.hu, fotó: illusztráció)

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink