Innovatív, fejlesztő, felzárkóztató programot indít a hódmezővásárhelyi önkormányzat

A PETRA (Perspektíva Integráció Szolgáltatásfejlesztés Hódmezővásárhely Modellprogram) a társadalmi integrációt erősíti, mindazon sérülékeny csoportok esélynövelését szolgálják, akik önerőből nehezen jutnak olyan szolgáltatásokhoz, amelyek a tudásalapú gazdasági környezetben nagyobb esélyt jelentene számukra. Most 50 család bevonásával indul a program és 12 hónapon keresztül tart.

A program konkrét szolgáltatásai kiegészítik, erősítik a városi szolgáltató rendszerek, intézmények munkáját, de nem csak egy-egy ágazathoz kötődnek. Átfogó szemlélettel helyet kap benne az egészséges életmód korszerű gyakorlatainak terjesztése, a preventív családtervezés népszerűsítése, a bölcsődés, óvodás korosztály érési-fejlődési mutatóinak javítása.

A PETRA-program, a hátránykompenzációban új, hathatós és mérésekkel, vizsgákkal igazolható eredményességgel kívánja bevezetni az angol nyelvi készségfejlesztő csoportot, illetve a művészeti tehetségfejlesztést.

Oktatási szakemberek vezetik a speciális csoportfoglalkozásokat, a gyerekek egyéni tanulási folyamatait pedig kiképzett mentorok követik. A mentorok segítik az iskolás korcsoportban tevékenykedőket és igyekeznek kiküszöbölni a lemorzsolódást.

Az egy éves „próbaüzem” 50 család intenzív bevonását vállalja fel. A belépni kívánó családok saját szükségleteiket figyelembe véve választhatják ki a gyermekek számára leginkább szükséges támogató szolgáltatást.

Jelentkezőket a program honlapján várnak, részleteket is itt találhat: petraprogram.net.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

123 éve született Németh László (teljes nevén: Németh László Károly) Kossuth-díjas magyar író, esszéista, drámaíró, műfordító, 1998-tól a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

Tovább »

A nap idézete

38 éve született Dér Henriett, művésznevén Dér Heni, Vajdaságból származó magyar énekesnő.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Négy éve nincs szülészet Makón

Hogy szünetel a fekvő szülészet-nőgyógyászati osztály Makón, az a nyilvánosság számára a 2020. március 25-i testületi ülésen derült ki. Mindezt a veszélyhelyzetre való tekinttel Dr. Kallai Árpád főigazgató rendelte el. Ez az állapot azóta sem változott.

Tovább olvasom »