Itt a hatodik hullám, Müller Cecília új eljárásrendet adott ki

Kásler Miklós Emmi-miniszter kezdeményezése és jóváhagyása után tették közzé a Hivatalos Értesítőben, hogy Müller Cecília a koronavírussal kapcsolatos járványügyi és infekciókontroll szabályokról szóló új eljárásrendet adott ki, melynek értelmében a folyamatban lévő intézkedésekre vonatkozóan is kötelező a gyanús és a hatóság által igazolt fertőzöttek elkülönítése. 

A Magyar Közlöny mellékletében Müller Cecília a koronavírusos betegek izolációjának, elkülönítésének kritériumait, a közösségbe való visszaengedésüket, valamint a karantén feloldásának feltételeit is részletezi. Az országos tiszti főorvos ismertette,

a járványügyi megfigyelés időtartama az elkülönítéstől számított 7 nap, illetve a karantén 5. napján végzett antigén gyorsteszt, negatív eredménye esetén pedig az elkülönítéstől számított 5 nap.

A Covid-fertőzöttel alkalomszerű kapcsolatba kerültek esetében nincs szükség a járványügyi megfigyelésre, de a kontaktok figyelmét fel kell arra hívni, hogy 7 napig ellenőrizzék a fertőzésre jellemző tüneteket önmagukon.

Emellett a nyilvántartási rendszerbe a háziorvosnak vagy a fekvőbeteg-ellátó intézménynek be kell jelentenie, és naponta 14 óráig aktualizálnia kell, ha gyanús vagy megerősített esetet tapasztal, vagy közösségi járvány alakul ki az adott intézményben.

A fertőzést köznevelési, szakképzési intézmény esetében a háziorvos vagy kezelőorvos vagy ellátó orvos jelenti. Ha óvodában azonosítják a fertőzést, az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi) azonnal értesíteni kell, melynek kezdeményezésére rendkívüli szünetet az Oktatási Hivatal rendelhet el, határozott időre.

Mentesül járványügyi megfigyelés alól, aki rendelkezik védettségi igazolvánnyal – általános szabályként ez a 60/2021. (II. 12.) kormányrendelet szerint érvényes. A védettségi igazolvánnyal nem rendelkező óvodások és tanulók számára a járványügyi megfigyelés időtartama az utolsó találkozástól (az igazolt fertőzött elkülönítésétől) számított 5 nap.

Kórházból 7 nap elkülönítés után hazabocsátható a fertőzött, ha klinikai állapota további fekvőbeteg-ellátást nem igényel. Ha gyorstesztje eredménye negatív, a beteg már a klinikai tünetek megjelenését követő 5. napon gyógyultnak minősíthető. Az otthonában elkülönített beteg, ha tünetei megszűntek, és a tünetek kezdete után 7 nap eltelt, gyógyultnak számít.

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap témája: A hét elején még esőre számíthatunk

Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot

Tovább »

A nap idézete

123 éve született Gábor Dénes (született Günszberg) Nobel-díjasmagyar fizikus, gépészmérnök, villamosmérnök, a holográfia feltalálója.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: A hét elején még esőre számíthatunk

Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot

Tovább olvasom »