A 2014-es 10-12%-os térségi munkanélküliséget úgy is kell értelmezni, hogy akkor mennyi volt a lakosok száma és azóta mennyivel csökkent – hívta fel a figyelmet a múlt heti testületi ülésen Molnár László (Lokálpatrióták) az egyik napirendi pontnál. Czirbus Gábor alpolgármester (Fidesz) arra utalt, hogy nem jelentős a külföldre vándorlók száma.
Az ún. Helyi Esélyegyenlőségi Program előterjesztésénél Farkas Éva Erzsébet (Fidesz) Modok Csaba (Mi Hazánk) felvetésére úgy reagált, hogy 2014-ben, – amikor átvették a város vezetését, – térségi szinten 10-12 százalékos volt a munkanélküliség. Helyi szinten arra törekedtek, hogy az ipari parkban kapacitásbővítések történjenek, munkahelyek jöjjenek létre. Jelenleg 3% alatt van a munkanélküliség és a polgármester meglátása szerint a kormányzati döntéseknek köszönhetően munka alapú támogatások jöttek létre.
Ezt a 12%-os munkanélküliséget úgy is kell értelmezni, hogy akkor mennyi volt a lakosok száma és azóta mennyivel csökkent. Ezek a munkanélküliségi arányszámok persze tények, csak nem mindegy, hogy mihez arányítunk
– hívta fel a figyelmet Molnár László. A képviselő arról beszélt, a 2014 előtti testület is sok mindenben döntött, pl. ipari park beruházásokról, a Hagymatikum megépítéséről, a könyvtár építésének kezdeményezéséről. Szerinte nem hasznos a visszamutogatás, hiszen munkahelyteremtő beruházások nem most kezdődtek, hanem 2014 előtt is voltak, települtek ide gyárak korábban is. Emlékeztetett, hogy a fürdőberuházás az akkori ellenzék (vagyis a fideszesek – a szerk.) számára nem volt örvendetes, de a fürdő mégis új beruházásokat hozott.
Az érdemi elismerések a korábbi időszaknak is szóltak – reagált a polgármester. Ismertette, 2014-ben 350-400 körüli közfoglakoztatott volt Makón, bizonyos szempontból jó volt, Jövőre pl. 87-en leszek, vagyis Farkas Éva meglátása szerint sokan visszakerültek a munka világába.
A munkanélküliség csökkenéséhez az is hozzávezet, hogy a fiatalok külföldre távoztak
– emelte ki Mucsi Tamás (DK). Fontosnak nevezte, hogy ne szenvedjen hátrányt az, akinek 1, vagy 2 gyermeke van, azzal szemben, akinek ennél több. Úgy véli, ha örök életre szóló adómentességeket adunk különböző társadalmi csoportoknak, akkor azt valakinek ki kell fizetni, mert az hiányozni fog a költségvetésből. A tendenciák szerint oda kell figyelnünk, hogyan tartjuk meg a lakosságszámot Makón, mert folyamatosan csökken és ezekre helyi megoldások kellenek – tette hozzá.
6-8% azok aránya, akik külföldön vállalnak munkát. Aki kimegy, az hazajön és itt vesz igénybe állami szolgáltatásokat, amelyek Önök szerint nem működnek
– jelentette ki Czirbus Gábor. Szerinte az élhetőséget segítő beruházások történtek a kistérségben. Az a cél a jövőben is, hogy Makó egy olyan város legyen, amely az egész térséget húzza előre – közölte.

