Jobbik: a fideszes vagyonkijátszás helyett bérlakásprogramra lenne szükség!

Évek óta hangoztatjuk, mekkora bűn, hogy a kormány elszabotálta a lakhatási válság kezelését. Ehelyett most a maradék vagyont is fillérekért játszanák ki, nem csak az önkormányzatokat, de a magyar fiatalokat, a magyar jövőt, a lehetséges bérlőket is megkárosítva – fogalmazott a Makói Csípősnek Olasz Lajos.

A Jobbik makói elnöke kifejtette, rettenetesen kevés a bérlakás, ezért pártjuk a megoldásokat keresi és le is tette az asztalra a Mi Várunk nevű otthonteremtési és bérlakásépítési koncepciót.

Ennek fő elemei:

  • ez a program évente 5-10 ezer új bérlakás építését vállalja és az üresen álló félmillió lakás egy részét is hasznosítják.
  • Az újonnan épült otthonok egy részét rögtön az önkormányzatok kezelésére bízzák, gyarapítva a bérlakásállományukat.
  • Ezt követően pedig évente megnézik, hogy mennyivel több lakás van a rendszerben és a növekmény felét kedvezményesen megvásárolhatják azok, akik már évek óta lakják őket.

Olasz elmondása szerint ezt a koncepciót a Jobbik a költségvetés módosításaként beadja, de ,,legkésőbb a kormányváltás után” keresztülviszik a programot.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink