📺 Jobbik: segíteni kell a fiatalokon, bérlakásprogramra van szükség

Kössön stratégiai szövetséget a fiatalokkal, “a magyar jövő megtestesítőivel”, és indítson kedvezményes állami bérlakásprogramot a kormány! – szorgalmazta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, a párt országgyűlési képviselője.    

Arról beszélt: mintegy félmillió fiatal – szándéka ellenére – azért nem tud belevágni a családalapításba, mert saját lakás híján, a nehezen megfizethető albérleti díjak miatt nem tud elköltözni szüleitől.

Hozzátette: az ő számukra spórolnának meg “keserves éveket”, hiszen a Jobbik otthonteremtési programjának megvalósításával évi öt-tízezer új építésű vagy felújított, alacsony bérleti díjú lakást lehetne behozni a piacra.

Megemlítette, elképzeléseik szerint az ezekbe költözők hat-nyolc évnyi problémamentes ott élés után bekerülési áron megvásárolhatnák addigi lakásukat.

Szavai szerint a 2021-es költségvetés végszavazásánál kiderül, hogy a Fidesz-KDNP

“képes-e, hajlandó-e magyar munkavállalókra, kisvállalkozókra, fiatalokra építeni a magyar jövőt, vagy folytatódik a gyarmati státusz, folytatódik az, hogy Magyarországot kiszolgáltatják multicégeknek, bankoknak, miközben az óriásplakátokra kiírják és össze-vissza hazudják ennek ellenkezőjét”.

(alfahir.huÖ

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

Az elmúlt 4 évben titkolták a kórházi fertőzések adatait

2018 nyarán, emberi erőforrások miniszterévé kinevezése után nem sokkal Kásler Miklós a kórházi fertőzéseket nevezte meg az egészségügy egyik legakutabb problémájának, egyben azok visszaszorítását az elkövetkező időszak legfontosabb feladatának – emlékeztet a 444, ami arra is felhívja a figyelmet, hogy ez nem hogy nem történt meg, de az adatok transzparenciája és valóssága körül is számos probléma akadt.

Tovább »

2020-ban nettó 160 ezer forint volt az átlagbér Makón

2020-ban az egy főre jutó havi nettó átlagkereset hazánkban 210 585 Ft volt (ez 21%-kal alacsonyabb, mint a KSH által közölt, szűkebb körre vonatkozó adat (268 405 Ft). A GKI Gazdaságkutató Zrt. a NAV adatait felhasználva megvizsgálta a nettó keresetek alakulását a COVID járvány első évében. 

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Tovább olvasom »