József Attila makói osztályfőnöke 130 éve született

Eperjessy Kálmán történész, történelem-latin szakos középiskolai tanár volt, levéltáros és kutató is. A makóiaknak a legfontosabb, hogy József Attila osztályfőnöke volt az 1920-as évek elején, amikor idejárt a gimnáziumba. Pénteken a Szirbik Miklós Egyesület szervezésében rövid megemlékezés volt a gimnáiumnál, Eperjessy emléktáblájánál.

Budapesten született, ott végezte az iskoláit, utána Makón tanított, majd a Szegedi Tanárképző Főiskola tanára volt 30 éven keresztül, a második világháború után igazgatója is, egészen nyugdíjba vonulásáig – tudtuk meg Zeitler Ádámtól.

Az egyesület elnöke felidézte: József Attila életére a makói évek meghatározóak voltak, akkor Juhász Gyula, Tettamanti Béla, Galamb Ödön tanítottak a gimnáziumban. A gimnázium, kiegészülve a makói kulturális élettel, ez a millió szülte meg azt az elnevezést, hogy ,,Marosmenti Konstantinápoly„. Juhász Gyula egészen pontosan így írt Makóról:

,,Kevés alföldi városban él együtt annyi értékes és fogékony, igazán európai érdeklődésű és szellemi kultúrember, mint Makó.”

Ugyanebben az időben Eperjessy József Attiláról azt írta, hogy tehetséges, kötelességtudó, bátor fellépésű és a versíráshoz nagy hajlama van – ő is észrevette, hogy tehetséges költőről van szó, aki sajnos rövid időt élt, de mégis meghatározó nyomot hagyott a magyar irodalomban – fejtette ki Zeitler.

Bár József Attila Makóról elkerült Szegedre, két éven keresztül visszajárt Espersit Jánoshoz, Kesztner Zoltánhoz, az osztályfőnökön kívül Juhász Gyula volt még nagy hatással rá. A Szépség koldusa c. első kötetét, aminek a makói iskola előtt van a dombornyomata, annak köszönhetően születhetett meg, hogy Juhász Gyula segített neki és még előszót is írt bele.

Zeitler Ádám szerint emlékeznünk kell József Attila miatt is Eperjessy Kálmánra, aki saját jogon is megérdelmi, hiszen ,,helytörténész elődünk, számos kutatással egészítette ki azokat a munkákakat, amelyeknek köszönhetően többet tudunk Makóról.”

A Szirbik Miklós Egyesületnél tisztújító közgyűlés lesz hamarosan, utána az új elnökség rendezni meg tavasztól az új programokat.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Halászsast láttak a Maros mentén

A tavalyi év után idén is megjelent egy vonuló halászsas a Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén. Az öreg madár napok óta vadászik a térségben – adta hírül a nemzeti park oldala. Magyarországon csak a tavaszi és az őszi vonulás során találkozhatunk ezzel a fajjal.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Halászsast láttak a Maros mentén

A tavalyi év után idén is megjelent egy vonuló halászsas a Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén. Az öreg madár napok óta vadászik a térségben – adta hírül a nemzeti park oldala. Magyarországon csak a tavaszi és az őszi vonulás során találkozhatunk ezzel a fajjal.

Tovább olvasom »