Sikeres véradásunk volt a héten, Makón, hiszen a reméltnél is több véradóhőst fogadhattunk – számolt be róla a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei szervezetének Véradással foglalkozó oldala.
Ezúttal 31-en nyújtották segítő karjukat, ketten közülük – Netedu Madalaina Bianka és Bakos Gábor – első véradók voltak. Jubilálókat is köszönthettek: Kiss Sándor negyvenedik, Bedéné Langó Edina huszadik, Erdei Norbert tizedik alkalommal adta vérét másokért.
A makói véradó állomás minden hétfőn 8-13 óra között várja az önkénteseket, illetve november 27-én (hétfő) 13-16 óra között, november 21-én (kedd) 8-12 óra között. Novemberben Szeged és a térség kitelepült véradásain, valamint Makón minden véradót megajándékoznak egy Hagymatikum fürdőbelépővel.
(Fotó: Véradás – Csongrád-Csanád)
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |