Káoszt hozott a bevándorlás – lemondott Hende Csaba honvédelmi miniszter

Lemondott Hende Csaba honvédelmi miniszter – közölte a Kormányzati Információs Központ hétfőn az MTI-vel. Orbán Viktor Simicskó Istvánt választotta.

A tájékoztatás szerint hétfőn ülésezett a kormány nemzetbiztonsági kabinetje, ahol áttekintették az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet, ezen belül beszámolót hallgattak meg a magyar-szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról.

A kabinet ülését követően Hende Csaba honvédelmi miniszter benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek, amelyet Orbán Viktor elfogadott. A kormányfő ezek után felkérte Simicskó Istvánt a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására.

Jobbik: ez a kormányválság jele

A Jobbik haladéktalanul választ vár arra, hogy ilyen kritikus helyzetben, mikor történelmi nyomás alatt állnak a magyar határok, illetve amikor a honvédség bevetéséről szóló jogszabálytervezet az Országgyűlés előtt fekszik, miért mond le a honvédelmi miniszter – írta hétfő esti közleményében Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság tagja.

A nemzeti párt szerint további nyugtalanságra és aggályokra ad okot, hogy az országot sújtó ilyen helyzetben kormányválság alakul ki. Az ugyanis, amikor ilyen kritikus helyzetbe kerül hazánk, és jól látható, hogy a kormányban sincs közös nevező a határok védelmének kérdésében, egyértelműen a kormányválság jele.

Ezért – tette hozzá – a Jobbik haladéktalanul részletes tájékoztatást vár Hende Csaba lemondásának valódi okairól, hogy az ország védelme érdekében a legfelelősebb és leghatékonyabb álláspontot alakíthassunk ki.

(alfahír.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink