Kapcsolatot találtak a BCG-oltás és a koronavírus-fertőzés között szegedi kutatók

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Általános Orvostudományi Karának kutatói 802 olyan közös fehérjerészletet találtak a BCG-oltás és SARS-CoV-2 vírus között, amelyek szerepet játszhatnak a vírussal szembeni immunválaszban – írta a felsőoktatási intézmény csütörtökön a honlapján, amit az MTI szemlézett.

A szakirodalomban közismert, hogy a BCG-oltás más – például különböző légúti – fertőzések ellen is véd. Az oltás e védő szerepét a koronavírus-fertőzés esetében is felvetették. Különösen a járvány első hullámában figyelték meg, hogy azokban az országokban, ahol az oltási programot felfüggesztették vagy be sem vezették – mint például Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban és az Egyesült Államokban –, a járvány drámai mértékben követelt áldozatokat. Ahol viszont a népesség nagy része megkapta ezt a vakcinát, alacsonyabb volt a fertőzések előfordulása és súlyossága – utalt az előzményekre az SZTE Orvosi Mikrobiológiai Intézet docense, Virok Dezső.

Ezt az is magyarázhatja, hogy a BCG-oltásban és a SARS-CoV-2 vírusban olyan hasonló fehérjerészletek találhatók, amelyeket az immunrendszer az oltás után „megtanul”, és a későbbi SARS-CoV-2 fertőzésnél felismeri és védekezik a vírus ellen. Ezt a jelenséget keresztimmunitásnak nevezik

– magyarázta a kutató. A kutatók a BCG-oltással kapcsolatos további laboratóriumi vizsgálataikat a magyarországi BACH (BCG-vel a Covid-19 ellen hazánkban) program támogatásával folytatják.

A Virok Dezső és munkatársai által a rangos Clinical and Translational Immunology folyóiratban megjelent közlemény eredményei fontosak lehetnek a BCG-oltás és a koronavírus-fertőzés immunológiai kapcsolatának felderítésében. A szakemberek 112 olyan hasonló fehérjerészletet találtak, amelyek szerepet játszhatnak a vírussal szembeni úgynevezett T-sejtes immunválasz működésében. Emellett azonosítottak 690 olyan hasonló fehérjeszakaszt, amelyek a vírussal szembeni ellenanyag-válaszért lehetnek felelősek. Az egyik ilyen közös fehérjerészlet a vírus tüskefehérjéjének azon részén helyezkedik el, amelyhez ha ellenanyag kapcsolódik, akkor semlegesíti a kórokozót.

A BCG-oltás egy legyengített kórokozót tartalmazó vakcina, amely az emberre nem veszélyes, de a tuberkulózis megelőzésére alkalmas immunválaszt alakít ki. A vakcinát 1954-től Magyarországon is kötelezően alkalmazzák.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink