Karácsonyra bajba kerülhetnek a vásárhelyi állatvédők

Másfél hónapot tudott kihúzni segítségkérés nélkül a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. Alig két hónap maradt hátra az évből, ám veszélybe került a működésük és, ha nem kapnak segítséget, karácsonyra minden tartalékuk elfogy – olvasható közleményükben.

Összesen száz nyolcvanezer forintot kell összegyűjteniük annak érdekében, hogy a novemberi hónapban megvásárolhassák az állateledeleket, a beteg állataik részére a gyógyszereket és kifizethessék az állatorvosi számláikat.

Balogh Ernő, az egyesület elnöke úgy fogalmazott, hogy teljesen kilátástalan a helyzetük. Igaz, az adó 1% felajánlásuk idén több volt, mint az előző években, de sajnos a kiadásaik is. Alig másfél hónapot tudtak kihúzni úgy, hogy ne kérjék az állatbarátok segítségét és támogatását. Most kénytelenek újra így tenni, mert ha felemésztenek minden forintot, karácsonyra be kell zárni a menhelyet és fel kell függeszteni a működést.

Nagyon szeretnének legalább egy 4 órás alkalmazottat, de erre végképp nincs pénz – fogalmazott az elnök. Hozzátette továbbá, hogy az utóbbi hetekben egyre több támadás érte az egyesületet amiatt, mert egy-egy balesetes állatot nem tudott fogadni. Sem pénz, sem humán erőforrás nem áll jelenleg a rendelkezésre ahhoz, hogy egy komoly, intenzív ellátást igénylő állatot fogadhassanak.

„Sohasem voltunk felelőtlenek, állati életekkel nem játszunk”

– szögezte le Balogh Ernő.

A maroknyi önkéntes csapattal működő egyesület egyébként jelenleg is nagy intenzitással ivartalaníttatja a városban élő, kóbor, gazdátlan cicákat – ez az egyik legeslegfontosabb küldetésük. Vallják: Az igazi állatmentés a megelőzés!

Aki adományt juttatna el a szervezet védencei számára az a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámra tudja eljuttatni felajánlását. Bővebb információ az elnok@hmvhelyiallatvedok.eu címen kérhető.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Mindannyian tehetünk környezetünk védelméért

Az egészségtelen levegőminőség évente több mint 7 millió korai halálesetet okoz világszerte. Emellett a klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak az extrém időjárási események, amelyek számos emberi életet oltanak ki – hívja fel a figyelmet oldalán Leitner Szilárd.

Tovább olvasom »