? Kásler: a kormány kiemelten kezeli az egészségügyi dolgozók megbecsülését

A kormány Facebook oldalán megjelent rövid videóban mondott köszönetet az egészségügyben dolgozók munkájáért december 24-én Kásler Miklós. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője a szeretet ünnepén köszönetét és nagyrabecsülését fejezi ki az érintettek áldozatos munkájáért. 

– Önök emberéleteket mentenek, türelemmel és alázattal próbálják enyhíteni a rászorulók a rászorulók fájdalmát – fogalmazott Kásler, kiemelve, hogy az egészségügyben dolgozók a szakértelmükkel segítik a betegek gyógyulását.

Rátért arra, hogy

„a magyar kormány 2010-től kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülését”.

Felidézte, hogy 2021-ben minden idők legnagyobb orvosi béremelése lépett életbe, így a doktorok fizetése 2023-ra átlagosan 2,5-szeresére emelkedik. Az egészségügyi szakdolgozók bére pedig jövő januártól 30 százalékkal nő.

– Köszönöm önöknek, hogy a karácsonyi ünnepek alatt is kitartóan, alázattal legjobb tudásuk szerint teszik a dolgukat – zárta rövid beszédét a miniszter.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink