Kerékpáros híd épül a Dunán

Kisoroszi és Dunabogdány között megépülhet az ország első biciklis Duna-hídja, írja a magyarepitok.hu. A portál szerint a projekt megkapta az építési engedélyt: a Szentendrei-szigetre vezető, önmagába horgonyzott függőhíd létesül.

A portál szerint a klasszikus függőhíd főkábelei egy – a híd mögött található lehorgonyzó – tömbbe vannak bekötve. Ilyen szerkezet az Erzsébet híd is. Ezzel szemben az önmagába horgonyzott függőhídnál a főkábel a hídpályát alkotó főtartóba van bekötve. Ez a megoldás kevesebbe kerül, és kisebb környezeti zavarással jár. A híd környezetbe simulását az is hivatott segíteni, hogy a pilon magassága alig haladja majd meg a környező parti fák vonalát.

A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2021 májusában a Speciálterv Építőmérnöki Kft.-t bízta meg a Duna-ág híd és kapcsolódó úthálózat teljes körű tervezési munkáival. Az érintett településekkel, valamint a környezetvédelmi és vízügyi szakemberekkel történő egyeztetések eredményeként a kisoroszi oldalon a Hajós utca nyomvonalán haladó, míg a dunabogdányi oldalon a vízmű területének felhasználásával kialakított hídfőbe csatlakozó nyomvonalat választották ki.

A biciklis függőhíd az Atlanti-óceán francia partjait a Fekete-tenger romániai részével összekötő EuroVelo 6 kerékpáros út szakasza lesz.

(Fotó: Látványterv: Speciálterv Kft.)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Vezsenyi László után egy másik JAG-os pedagógusra is rászállt a tankerület

A József Attila Gimnázium új némettanára nagy lelkesedéssel kezdte el a tavalyi tanévet, de a hónap végén azt vette észre, hogy csaknem gyakornoki fizetést kap, noha már 27 úgynevezett „kiszámolt éve” van. Miután három levélben is hasztalan kérte a tankerülettől, hogy az elmaradt pénzeket fizessék ki, segítségért folyamodott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvédeihez.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: Módosították a mérgező gyárakról szóló kormányrendeletet, de nem zárták ki az akkugyárakat

A múlt héten a kormány a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva elrendelte, hogy a környezetvédelmi hatóság a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett környezetvédelmi hatósági szerződést köthet az adott céggel. Azóta pontosították a rendeletet, de az akkumulátorgyárakat továbbra sem zárták ki.

Tovább olvasom »