A napokban megkezdődik a Tömörkény utcai távhő fűtőmű melletti parkoló felújítása – hívta fel a figyelmet a makói önkormányzat csütörtökön.
A közlekedőket tegnap kérték, hogy már péntek reggeltől ne parkoljanak ott. A munkálatok előreláthatólag két hetet vesznek igénybe – közölték.
Az utcát júniusban időszakonként már lezárták parkolóhelyek kialakítása miatt. Ebből mára annyi látszódik, hogy az út és a Juhász Gyula iskola kerítése közötti részt kaviccsal borították be, de a fák ugyanúgy ott vannak és azóta sem derült ki, hogy ebből hogy lesz több parkoló.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |