Kidobott hűtőben, étlen-szomjan tartotta a kutyát egy Vásárhely környéki településen

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki embertelen körülmények között tartotta a kutyáját – olvasható az ügyészség honlapján.

A vádirat szerint a vádlott az egyik megyebeli kisvárosban található házának udvarán 2020. február 9-e előtt több, mint egy héten át nem tartózkodott otthon. A vádlott a kutyáját magára hagyta és az állat egy szeméttel borított telken láncra kötve, a kutyaház helyett az egyik oldaláról nyitott, kidobott hűtőszekrény maradvány belsejébe tudott csak behúzódni az időjárás viszontagságai elől. A kutya elé elérhető távolságban sem étel, sem víz nem volt kihelyezve. A vádlott senkit sem bízott meg az állat gondozásával és így a kutyával szemben olyan indokolatlan bánásmódot alkalmazott, amely alkalmas volt arra, hogy az állat maradandó egészségkárosodását, vagy pusztulását okozza. A kutya súlyosan lesoványodott, éhezett, szomjazott.

A vádirat szerint a vádlott cselekményével az állatnak különös szenvedést okozott.

A járási ügyészség a vádlottal szemben különös szenvedést okozva elkövetett állatkínzás bűntette miatt emelt vádat.

A vádlott bűnösségéről a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

(ugyeszseg.hu, fotó: illusztráció)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Mindannyian tehetünk környezetünk védelméért

Az egészségtelen levegőminőség évente több mint 7 millió korai halálesetet okoz világszerte. Emellett a klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak az extrém időjárási események, amelyek számos emberi életet oltanak ki – hívja fel a figyelmet oldalán Leitner Szilárd.

Tovább olvasom »