? Kilenc jel, hogy az Orbán-kormány bizonytalanította el az embereket a járvány idején

Meglehetősen visszás kommunikációs kampányba kezdett az Orbán-kormány, amelyben azt próbálják bebizonyítani, hogy a kétharmaduk, és a rendeleti kormányzásuk ellenére az ellenzéket terheli minden felelősség a járvány elleni védekezés kudarcai, illetve a világszinten is kimagasló halálozási adatok miatt. 

Ezzel kapcsolatban mondta el a Parlamentben napirend előtti felszólalását Szilágyi György, a Jobbik alelnöke. 

A politikus hangsúlyozta, a társadalomban nem azért van bizonytalanság, mert ez ellenzék kérdéseket tett fel, hanem mert több mint egy éve napról napra rossz döntéseket hoznak a kormányon, és össze-vissza beszélnek ,,mindenfajta sületlenséget”. Amikor nem kellett volna zárni, zártak, amikor nem kellett volna még nyitni, akkor nyitottak, amikor tesztelni kellett volna, akkor nem teszteltek, amikor kevesebb értelme volt már a tesztelésnek, akkor neki álltak gőzerővel tesztelni – tette hozzá.

De nézzük, mi az a kilenc jel, amiből tudjuk, hogy a kormányzat bizonytalanította el az embereket:

  1. az egyik nap még azt mondta Müller Cecília, hogy egészséges embernek nem ajánlott maszkot viselni, másnap meg már mindenkinek, mindenhol, még a szabadlevegőn is kötelezővé tették a maszkviselést; 
  2. Gulyás Gergely azt mondta, hogy mindenki nyugodtan össze-vissza fertőzheti a másikat, ha nem idős, legfeljebb egy influenzaszerű megbetegedés esélyét kockáztatja;
  3. Orbán Viktor azt mondta, hogy aki megbetegszik, azt meggyógyítják;
  4. Orbán Viktor azt mondta, hogy senki nem menjen Dubajba, meg egzotikus helyekre, mert onnan veszélyes vírusokat hozhatnak haza, de a barátja, a „pénztárcája” (vö.: Mészáros Lőrinc – a szerk.) Dubajban tartotta az eljegyzését, és a NER-lovagok luxus repülőgépe megállás nélkül röpköd;
  5. mert miközben az emberek már hosszú ideje egy kávét sem tudnak meginni egy vendéglátóhely teraszán, mert tilos, a vendéglátósok meg éhen halnak, közben a kaszinókban egymás hegyén-hátán vannak az emberek, mert azok fideszes érdekeltségek;
  6. a járvány egyik legsúlyosabb időszakában, amikor az összeomlástól lehetett tartani, akkor közel 5000 egészségügyi dolgozó volt kénytelen elhagyni az egészségügyet az Orbán-kormány jogszabály változtatása miatt; 
  7. amikor a legmagasabb volt a halálozás, pont aznap jelentette be Orbán Viktor, hogy nyitunk.
  8. amikor egy 14 éves áldozatról számoltak be hivatalosan, bejelentik, kinyitják az iskolákat, kockáztatva a tanárok és a diákok egészségét;
  9. amikor az emberek azt látják, hogy ők minden korlátozó szabályt betartanak, Orbán Viktor utasítására Magyarország bejelenti, hogy egyedüli országként teltházas Eb-meccseket fogunk rendezni, „mert az a lényeg, hogy a fényes tekintetű vezető jól érezze magát a VIP-páholyban” – hangsúlyozta Szilágyi György. 

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

41 éve hunyt el Romhányi József magyar író, költő, műfordító, érdemes művész.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink