Kilépett a Jobbikból párt szegvári roma képviselője

Varga Ferenc szerint a jelenlegi helyzetben minden ellenzéki pártnak a valódi, Fideszen túli alternatíva megteremtéséért kellene dolgoznia, a Jobbikban ugyanakkor ennek a feladatnak az elvégzése a mai napig várat magára.

Varga Ferenc azt írta, a tavaly áprilisi választások után munkáját a körülményekhez képest igyekezett mind a Parlament falain belül, mind azon kívül is a lehető legjobb tudása szerint végezni. Hosszú hónapok őrlődése után azonban mostanra rá kellett jönnie, hogy a Jobbik frakciójában ezt a munkát nem tudja hatékonyan tovább folytatni.

Arról is írt: ,,nem engedhetem meg magamnak tovább, hogyvelük együtt várjak a csodára, hiszen a választóktól kapott mandátumommal élnem kell! Ezért mától független képviselőként folytatom, munkámban az emberek érdekeit figyelembe véve, egy valós alternatíva megteremtésért dolgozva.”

A Jobbik frakciójának köszöni az elmúlt hét hónapot, kívánja, hogy ők is minél hamarabb lépjenek rá erre az útra.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Már a makói Sparban is elérhető a Munch-ételmentés

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez – írja közös közleményében a SPAR Magyarország és a Munch Europe.

Tovább »

📺 Makói nagycsoportos ovisok a biztonságos közlekedéssel ismerkedtek

Május 16-án indított útjára egy 10 állomásos road-showt a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet, az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával. Ennek részeként nagycsoportos óvodások számára szerveznek közlekedésbiztonsági programokat, ma a hetedik helyszínre érkeztek, Makóra.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink