Kormánykritikus facebookozók előállítása: „A rendőrség tudomásul veszi az ügyészség álláspontját”

A címben idézett rövid mondat a lényege annak a rendőrségi honlapon megjelent közleménynek, mely reagál a keddi és szerdai botrányos előállításokra. Mint arról korábban beszámoltunk, kedden is és szerdán is kiszállt egy-egy férfihoz, akik kormánykritikus véleményt fogalmaztak meg a Facebookon, a hatóság őket rémhírterjesztés gyanújával vitte be és hallgatta ki, informatikai eszközeiket pedig lefoglalta.

Az első esetben az ügyészség már ki is mondta, hogy nem történt bűncselekmény. Vélhetően a gyulai Kossuth Kör vezetőjének esetében is ugyanilyen döntést hoztak, mert a rendőrségi közlemény így fogalmaz:

A rendőrség valamennyi, így a szerencsi és a gyulai ügyben is tudomásul veszi az ügyészség álláspontját, konkrét esetekben hozott döntését, és mindezekre figyelemmel alakítja további gyakorlatát.

Mely gyakorlat egyébként szinte szigorúan titkos.

A rendőrségi közlemény most sem tartalmaz konkrétumot, csak statisztikát: a veszélyhelyzettel összefüggésben 87 eljárást indított rémhírterjesztés és 27-et közveszéllyel fenyegetés miatt. Ezek közül jelenleg 38 eljárás van folyamatban, 6 ügy már ügyészi szakaszban tart. A nyomozások során összesen 16 gyanúsítottat hallgattak ki. Az eljárások során a nyomozó szervek a büntetőeljárási törvény szabályai szerint járnak el.

(alfahir.hu nyomán)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink