A terület a 100 évvel ezelőtti egykori Horthy-park hangulatát idézné vissza, így például körbe lenne kerítve és 2-3 íves kapu szolgálná a be- és kijutást – mondta el a Rádió 7-nek Kovács Sándor, makói fideszes önkormányzati képviselő.
Kovács szerint ezekre azért is szükség lenne, mert többször rongálták már meg a padokat, játékokat, a tavat – nyitvatartással megszűnnének ezek a problémát. Beszélt arról is, a József Attila utcán parkolókat alakítanának ki, a bejáratokat pedig bekameráznák.
A Petőfi park 2005-ben kapott nagyobb fejlesztést, amit egy évvel később adtak át. Akkor a járófelületetek új térkő- és aszfaltburkolatot kaptak, kicserélték a lámpatesteket, kőpadokat, fémbútorokat helyeztek ki, új játszóelemeket telepítettek, újrafüvesítettek, elbontották a parkszínpadot, a betonmedence helyén tavat alakítottak ki.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |